Orsolya
7 °C
17 °C

Vívó-vb: a harmadik helyért vívhat a női tőrválogatott

2015.07.19. 12:15

Egy győzelem és egy vereség után a bronzéremért mérkőzhet a magyar női tőrválogatott a moszkvai vívó-világbajnokság zárónapján, írja MTI.

A Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Jeszenszky Szilvia összeállítású csapat a németek szombati legyőzésével jutott be a legjobb nyolc közé, ahol vasárnap reggel a világranglistán harmadik amerikaiakkal csapott össze. A magyarok - akik a rangsorban a 11. helyet foglalják el - nem foglalkoztak az erőviszonyokkal, bátran és jól vívtak, ennek eredményeként pedig elődöntősök lettek. 

A döntőbe kerülésért a címvédő és ranglista-második olaszok következtek, akik a papírformát igazolva simán győztek, mégpedig úgy, hogy minden asszót ők nyertek. A nemzetközi szövetség internetes közvetítéséből úgy tűnt, a magyarok az erőviszonyokat figyelembe véve némileg tartalékolnak a bronzmérkőzésre, amelyre az oroszokkal szemben alulmaradt franciák ellen kerül sor 14.15-től. Az olasz válogatott mind a négy tagja a világranglista első 16 helyezettje között van, és közülük Elisa Di Francisca az első, Arianna Errigo pedig a második. 

    Eredmények, női tőr csapat:

    ----------------------------

    negyeddöntő:

Oroszország-Lengyelország 45-38

Franciaország-Koreai Köztársaság 45-41

Magyarország-Egyesült Államok 45-35

Olaszország-Japán 45-25

    elődöntő:

Oroszország-Franciaország 45-41

Olaszország-Magyarország 45-18

    szombaton vívták:

    a 16 között:

Magyarország-Németország 45-39