Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

A Comanche nyerte a Sydney-Hobart vitorlásversenyt

2015.12.28. 13:29

Az amerikai Comanche nevű szupermaxi nyerte a 71. Sydney-Hobart vitorlásversenyt, amelyet több mint harminc hajó feladni kényszerült a rossz időjárás miatt.

A helyi idő szerint hétfő este célba érkező Comanche 2 nap 8 óra 58 perc 30 másodperc alatt teljesítette az Új-Dél-Wales és Tasmania közötti, 628 tengeri mérföldes (1163 kilométer) távot.

Sikere értékét növeli, hogy a viharos időjárás miatt szinte folyamatosan akadtak kisebb-nagyobb javítanivalók a hajón, menetközben kellett helyreállítani például a megsérült kormánylapátot is. A rajtot követően sokáig vezető Comanche ezt követően a második helyre került, de végül vissza tudta előzni a Rambler 88-at, amelynek legénysége késve fedezte fel, hogy jachtjuk szintén megrongálódott.

A Ken Read kormányozta hajó a svéd Assa Abloy 2001-es sikere után tudott ismét külföldi indulóként az élen végezni.

A 108 egységből álló mezőny több mint egyharmada feladni kényszerült az utóbbi tíz év legnehezebb versenyét, köztük volt a nyolcszoros győztes, címvédő Wild Oats XI is.

A verseny rekordját a Wild Oats XI tartja, amely 2012-ben 1 nap 18 óra 23 perc 12 másodperc alatt ért célba. (MTI)