368 induló a szerdán kezdődő budapesti pingpong World Touron

2016.01.19. 17:18

A Tüskecsarnokban bonyolítják le az asztaliteniszezők budapesti World Tour-versenyét január 20. és 24. között. Az esemény major besorolást kapott, így nem csoda, hogy komoly nemzetközi érdeklődés övezi a versenyt. A World Tour keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az M4 Sport több, mint 200 perces beszámolója mellett szingapúri, maláj és amerikai tévétársaságok is tudósítanak.

„A hétvégi World Tour az októberi Eb főpróbája is lesz egyben. Örömmel látjuk vendégül az 56 ország 368 asztaliteniszezőjét” – mondta Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke.

A legmagasabban kvalifikált magyar induló Póta Georgina, aki a 18. kiemeltje lesz a budapesti World Tournak. „Egy picit fáradtan érkeztem haza, hiszen nemrég még a klubomban kellett helyt állnom. Csütörtökön játszom párost, pénteken pedig egyénit. A célom, hogy bejussak a legjobb 16 közé. Egy jó sorsolással megvalósítható” – mondta Póta Georgina.

A sajtótájékoztatón részt vett Kosiba Dániel is, aki szintén indul a World Touron. „Jól sikerült a felkészülésem. Belgiumban és Mátraházán edzőtáboroztunk, úgy érzem, hogy százszázalékos állapotban vagyok” – összegzett Kosiba.

A major kategóriában egyébként az idei versenynaptárban csak öt nagy WT-viadal szerepel, a magyaron kívül: a lengyel, a bolgár, a cseh, az osztrák és a svéd. A budapesti verseny összdíjazása 70 ezer dollár.