Korpási Bálint győzött a Kötöttfogású Magyar Nagydíjon

2016.02.07. 15:29

A címvédő Korpási Bálint megnyerte a 71 kilósok versenyét a Szombathelyen rendezett kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjon, melynek vasárnapi programját további egy ezüst- és öt bronzéremmel zárta a magyar csapat, írja az MTI.

A Polyák Imre-emlékverseny második napján a szombatihoz hasonlóan négy súlycsoportot bonyolították le az Arena Savariában, ám ezúttal a négyből kettő - a 71 és a 80 kg - nem olimpiai kategória volt, ezekben pedig alacsony volt az indulói létszám, így pedig a program is gyorsabban pörgött le.

Korpási hozta a papírformát, az olimpiai és a világbajnoki bronzérmes Módos Péter (59 kg) ugyanakkor rögtön első mérkőzésén kikapott, míg a 2009-es vb-győztes Kiss Balázs (98 kg) három győzelem után az elődöntőben kikapott, és végül ötödik lett.

A tavaly Európa Játékok-ezüstérmes Korpási magabiztos, jó birkózással menetelt a döntőig. A nyolcaddöntőben a kínai Jian Jin-csenget, a következő körben pedig a horvát Dominik Etlingert győzte le. Az elődöntőben aztán a cseh Jan Zizka nem jelentett komoly akadályt.

A finálé bizonyította, hogy Korpásinak ebben a súlyban a hazai mezőnyben nincs igazán ellenfele, ugyanis a másik ágról - a román Claudiu Hinoveanu, majd Tompa Miklós legyőzésével - döntőbe került Fritsch Róbert három percet sem bírt ki ellene. Korpási gyönyörű akciókkal 8-0-ás technikai tusgyőzelmet aratott.

"Összességében nem vagyok elégedett, még úgy sem, hogy Lőrincz Tamás és Korpási Bálint maximálisan hozta magát" - kezdte értékelését Sike András szövetségi kapitány. - "Bácsi Pétertől, Szabó Lászlótól és Kiss Balázstól is egyértelműen többet vártam, de előbbi kettőnél taktikai problémák voltak, Kiss pedig állandóan lepattogott kínai ellenfeléről."
    
    Eredmények, döntők:
    59 kg:
Haszegava Kohej (japán)-Ota Sinobu (japán) 2-2
    71 kg:
Korpási Bálint-Fritsch Róbert 8-0 technikai tus
    80 kg:
Pavel Pamincsuk (fehérorosz)-Rajbek Bisultanov (dán) 8-6
    98 kg:
Hsziao Ti (kínai)-Daigoro Timoncini (olasz) 4-1