Egy sportág, amiben a szegedi csapat a világ legeredményesebbje

2016.04.04. 10:01

A nem olimpiai sportágak kommunikációs csapatának hétfői közlése szerint a szegedi tekések a németországi Final Four vasárnapi döntőjében a vendéglátó Bamberget győzték le 7-1-re, így elhódították a trófeát.

„Nagyon erősen kezdett a Bamberg, az volt a szerencse, hogy az első ötven, hatvan gurításban tartottuk velük a lépést. Utána a rutinnak és a jobb erőállapotnak köszönhetően 3-0 volt ide. A folytatásban csak meg kellett tartani az előnyt, ami viszonylag könnyen sikerült" – összegzett Karsai Ferenc, a Szegedi TE elnöke.

A szegediek egy nappal korábban egy másik német csapatot, a címvédő Zerbstet verték 6-2-re - ezzel egyúttal visszavágtak a tavalyi fináléban elszenvedett vereségért.

A Szegedi TE története során negyedszer lett Bajnokok Ligája-győztes, korábban 2006-ban, 2013-ban és 2014-ben nyert.

Az 1995-ben a Szegedi Postás jogutódjaként alakult klub immár a világ legeredményesebb csapata a sportágban: a hazai egyéni és csapatelsőségek mellett nyert már négy BL-t, három világkupát és két Európa Kupát. (MTI)