Lőrinczék negyedikek a birkózó világkupán

2016.12.09. 20:41

 

A helyosztón vereséget szenvedett, így a negyedik helyen végzett péntek délután a Lőrincz-testvérek fémjelezte első számú magyar csapat a kötöttfogású birkózók klubvilágkupáján a budapesti BOK (volt Syma) Csarnokban.

A BS Plastic-Budapest elnevezésű együttes ellenfele az irániak első számú csapata volt, melyben két klasszis "vendégmunkás", az olimpiai bajnok szerb Davor Stefanek (66 kg) és a világbajnok örmény Arszen Dzsulfalakjan (75 kg) is szerepelt, ezzel együtt az elődöntőben meglepetésre kikapott a második számú iráni gárdától.

A meccs esélyesei egyértelműen az irániak voltak, s a papírforma nem is borult. Kezdésként a BS Plastic-Budapest dél-koreai 59 kilós versenyzője kapott ki simán, majd Losonczi Ottó (66) veszített. Ezt követően a magyarok sikeres meccsei következtek, Lévai Zoltán 71 kilóban tette azt, amit a két nap négy korábbi meccse során is, azaz remek birkózással győzött, majd a 66 kilót 75-re váltó, olimpiai ezüstérmes, háromszoros Euróba-bajnok Lőrincz Tamás diadalmaskodott.

Az idősebb Lőrincz-fivér győzelme igazi bravúrnak nevezhető, ugyanis egy a számára ismeretlen súlycsoportban, annak az egyik legjobbját, a 2013-as vb-győztes Dzsulfalakjant verte, méghozzá magabiztosan, 3-1-re.

"A csütörtöki első meccsen még nem éreztem magam túl jó formában, de aztán egyre jobb lett, s ma kifejezetten jól birkóztam, ráadásul két erős 75 kilóst vertem. Ez mindenképpen ad egy plusz lökést a további munkához" - nyilatkozta az MTI-nek Lőrincz Tamás, hozzátéve, hogy már túltette magát a riói játékokon elszenvedett kudarcon (az első körös búcsún), s kifejezetten jót tesz neki, hogy nem kell már a korábbi nagy fogyasztással bajlódnia. - "Igazság szerint nem nézek nagyon előre, egyelőre az biztos, hogy 75 kilóban szeretném kiharcolni a válogatottságot, s indulni az Eb-n és a vb-n jövőre. A 2018-as hazai vb persze vonzó, s terveim szerint addigra már erőben is felérhetek a kategória legjobbjai közé."

A 75 kilós siker után több győzelem már nem jutott a magyaroknak, mivel 80 kilóban Madarasi Gábor kapott ki simán, majd 85-ben a kétszeres vb-bronzérmes, Rióban ötödik Lőrincz Viktor veszített. Tamás öccse 1-1-es eredménnyel, később kapott intéssel szenvedett vereséget úgy, hogy végig aktívabbnak tűnt iráni ellenfelénél.

A két felső kategóriában két sima iráni siker született: Török Zsolt (98 kg) technikai tussal, Lám Bálint (130 kg) pedig tussal kapott ki. A végeredmény így magyar szempontból 2-6 lett.

    A második számú magyar csapat, az Europrofil-Budapest a hetedik helyért a szerb Proleter Zrenjaninnal csapott össze, s 4-4-es eredménnyel, több, úgynevezett pozitív ponttal győzött. A magyaroknál Torba Erik (59 kg), Fritsch Róbert (71 kg), Papp Bertalan (80 kg) és az U23-as Európa-bajnok Szilvássy Erik (85 kg) győzött.