Salamon
6 °C
14 °C

Meztelen képeket küldött magáról az MTK úszóedzője kiskorúaknak?

2017.04.01. 10:58 Módosítva: 2017-04-01 15:05:27

Tóth Ramón tagadja, hogy hat évvel ezelőtt készült képét az akkori barátnőjén kívül bárkinek is elküldte volna.

A kérdőjeles cím szándékos, ugyanis egyelőre nem derült ki, hogy a meztelen képe miatt reflektorfénybe került úszóedző kinek küldte el a fényképet. A Fullánk.hu portál azt írja (és fényképet is mutat róla), hogy az MTK úszóedzője, T. R. meztelen képeket küldött magáról kiskorúaknak.

  • Kiskorú a jog szerint a 18 évet még be nem töltött személy.

T. három éve dolgozik az egyesületnél úszóedzőként, a lap szerint a fényképek elküldése után ezen a héten az egyesületnél is „kiborult a bili és jegyzőkönyvet készítettek az ügyről, de nem kívántak semmit kiszivárogtatni. Szilágyi Zoltán szakosztály elnök pedig lemondott.”

Az Index kérdésére Szegő Tibor kommunikációs igazgató azt mondta, mivel az ügynek nincs köze a férfi az MTK-ban folytatott tevékenységéhez, nem ők válaszolnak, hanem továbbították neki a kérdéseinket.

A Fullánk azt is írja, hogy az ügy amúgy széles körben ismert, és a Magyar Úszó Szövetség elnökének is tudmása van róla, de ő sem tett feljelentést.

Az úszószövetség közleménye szerint ismerik a történetet, ami egy esetleges bűncselekménnyel hozhatók összefüggésbe. Bár az állítólagos eset évekkel ezelőtt történt – melyről a médiában megjelentekkel ellentétben a szövetség jelenlegi vezetésének semmiféle információja nem volt –, a MÚSZ elnöke azonnali vizsgálatot rendelt el. A vizsgálatra felkért testület tagja Tausz Katalin, az UNICEF magyarországi szervezetének gyerekjogi igazgatója, Sós Csaba szövetségi kapitány és Wildner Domonkos, a szövetség jogi igazgatója.

Minderről az elnök tájékoztatta az edzőt foglalkoztató MTK úszószakosztályát, illetve a klub elnökét.

Szombat reggel azonban Tényi István megtette azt, és az Indexnek is továbbította az ügyben tett bejelentését. A Fővárosi Főügyészségnek és a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak címzett levélben Tényi bejelentést tesz ismeretlen elkövető ellen a 2012. évi C. törvény 208. § (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt.

Cikkünk megjelenése után nekünk is válaszolt Tóth Ramón, aki szerint a Fullánk által mutatott képen valóban ő van, de mint írja, hat éve készült kizárólag az akkori barátnőjének, és csak neki küldte el (azóta megromlott vele a kapcsolata - írja). Soha senki másnak nem küldte el, kiskorúaknak sem, és azt sem tudja, hogyan juthatott a kép a portálhoz.