Még gyerekkorú súlyemelőket doppingoltak Egyiptomban

2017.06.16. 17:53

Akár két évre kizárhatják Egyiptomot a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségből (IWF), mert öt tinédzser versenyzője is tiltott szerekkel bukott le, írja az MTI.

Az IWF közleménye szerint tavaly decemberben Kairóban az ifjúsági és junior Afrika-bajnokságon a 17 éven aluliak közül négy lány és egy fiú volt érintett, a lányuk közül ketten is 14 év alattiak voltak. Ezen az vb-n további két húszéves egyiptomi is szteroidokat használt.

Az Egyiptomi Súlyemelő Szövetség egy nemzetközi összeesküvést emleget, de ezzel kapcsolatban semmiféle bizonyítékot nem tudott felmutatni. Azt is mondták már, hogy desszerttel, véletlenül vitték be a tiltott szert.

Az IWF közleményében jelezte, amíg nem zárják le az ügyet, nem kommentálják többet a hírt. Az Aján Tamás által 2000 óta irányított szervezetnek az elmúlt időszakban számos hasonló üggyel kellett megküzdenie.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke arról számolt be a szervezet múlt pénteken tartott végrehajtó bizottsági ülését követően, hogy a súlyemelést ki is zárhatják a 2024-es játékokról, amennyiben az IWF idén decemberig nem dolgoz ki hatékony programot a dopping elleni harcra.