Brazilok a jégen

Lettország - a jégkorong hazája. Ezzel a szerény jelmondattal iparkodik népszerűsíteni magát mostanában a közbülső balti köztársaság. Micsoda akkor a Holdvilág Charley? - idézhetem fel a Piszkos Fred, a kapitány e fontos mondatát, a legendás bűnöző nevét esetleg Kanadáéval, Oroszországéval vagy Svédországéval helyettesítve. Főként, hogy bár mióta a lettek jó pár évvel ezelőtt lendületből beverekedték magukat a tizenhat csapatos elitligába, kiesési gondjaik ugyan nem voltak, de a hét nagy - a fenti hármason túl Csehország, Szlovákia, Egyesült Államok, Svédország - állandó különversenyébe sem tudtak belepofázni. Ahogy nem jutottak a legjobb nyolcba most sem: az USA elleni középdöntős ki-ki meccsen vesztettek 4-2-re, így a középmezőnyben értek földet, mint rendesen.

Öt nap, nyolc meccs

H. Z. barátommal alig három évvel ezelőtt határoztuk el, hogy a továbbiakban nem lesz A-csoportos jégkorong-vb nélkülünk, legalábbis, ha nem túl az Atlanti-óceánon rendezik. Egy évvel korábban, 2002-ben jutott fel hajszál híján a Divízió I-ből az úgynevezett elitbe Magyarország. Ocskay, Ladányi, Palkovics és társaik szépen tették-vették, de a dánok elleni mindent eldöntő hatvan percre kifogyott belőlük a szusz. Évvel később a meccsek zömét végigizgultuk és élveztünk a Papp Lászlóról elnevezett arénában - ismét hazánk házigazdáskodhatott -, kár, hogy ekkor már nem sok esélyünk volt a kőkemény kazahokkal szemben.

Az A-csoport persze más. A jégkorong a létező legdinamikusabb, legakciódúsabb és legizgalmasabb sport, és ezen belül is sebességben az A-csoport a Forma-1, vagy mi, azzal a különbséggel, hogy míg autóval száguldozó barátaink csak köröznek, és alig történik valami, itt minden percben változik minden. Más példa: a Kanada-Szlovákia negyeddöntő (4-1) után néztük meg egy rigai kocsmában a voltaképpen módfelett mozgalmas Barcelona-Arsenal Bajnokok Ligája-döntőt, és viccesen lassúnak találtuk.

Az ilyen párhuzamokhoz nyilván elfogultnak kell lenni valamennyire - az vagyok. A 2004-es prágai, a tavalyi bécsi és a mostani rigai helyszíni szemlék után pláne. Ez volt eddig a legkiadósabb túránk, öt nap, nyolc meccs, négy a középdöntőből, meg a négy negyeddöntő. Köztük életem legnagyobb meccsélménye - minden sportágat beleértve, a '96-os Dortmund-Ajax és a '99-es Dinamo Kijev-Real Madrid BL-negyeddöntőkkel együtt -: a katartikus cseh-orosz (4-3, hosszabbítás után). Erről később.

Őrjöngő lettek

A hoki valóban baromi fontos a letteknek. Mondják, írják, ez a sport az egyetlen dolog, ami valamennyire összetartja az általában szanaszét mutató érdekek mentén szerveződő lett és orosz nemzetiségű lakosokat. A válogatottért egyformán képesek tökéletesen kulturáltan őrjöngeni. De tényleg. Ilyen szurkolást sehol sem láttam, hallottam tapasztaltam még, mint a lettek tökéletesen érdektelen, semmiről sem határozó utolsó - norvégok elleni - középdöntős meccsén (4-2). A Riga Arenában megállás nélkül üvöltött-énekelt boldog és boldolgtalan, gyerektől vénemberig, majd szétesett a ház, és utána órákig zúgott a fülünk, mintha egy száztíz decibeles koncertet abszolváltunk volna.

Szóval, ebből a szempontból jó helyre került a vb az idén, kár, hogy a szervezők elszámították magukat. Az elvileg gyengébb helyekre szóló jegyek közel 25, a jobbakra szólók kevés híján 30 lett latba kerültek. Egy lat nagyjából 400 forint, vagyis minimum tízezerbe fájt egy-egy tikett. Mármost a lettek sem keresnek különbül a magyaroknál, úgyhogy kiszámolható: a hokirajongóknak mit kellett áldozniuk, ha a bő két hét alatt mindennap egyszer helyben akarták odatenni magukat. Csak Lettország öt meccse elvihetett forintban ötvenezret.

A mi nyolc jelenlétünk alkalmából is mindössze háromszor voltunk közel a telt házhoz: a lett-norvégon, valamint az orosz-svéd közép- (3-3) és az orosz-cseh negyeddöntőn. És csomó pénzt spórolhattunk volna, ha nem rendeljük meg hónapokkal ezelőtt hat jegyünket. Az arénák körül csapatostul nyüzsgő üzérek segítségével a svéd-amerikai (6-0) vagy a kanadai-szlovák (4-1) negyeddöntőkre akár öt latért is bejuthattunk volna. A Kanada-Csehországot (4-6) végül is így néztük meg, a létező legjobb helyről, 15 latért, 30 helyett.

A jégkorong braziljai

Az üzérek tehát alighanem nagyot szívtak. A jegyek a végső szakaszra elvileg mind elfogytak, és csak hozzájuk kerülhettek hónapokkal korábban. Ezért is nem tudtuk úgy tervezni, hogy maradunk az elődöntőkre és a döntőre, mert nem nagyon reménykedtünk, hogy bejuthatunk. Feltehetően tévedtünk. Márpedig, hogy nem tudták-tudják eladni mindet, az kézenfekvő. Ehhez az kellett volna, hogy az oroszok, vagy legalább a finnek bekínlódják magukat a döntőbe (merthogy nyelvrokonaink is odaruccantak néhány ezren a közelből).

Egyiknek sem jött össze. Pedig előbbieknek én szurkoltam eszem nélkül, utóbbiaknak meg Zana Ganxta Zoltán előadóművész, aki édesapja, Zana József színművész kíséretében mászkált ott keresztül-kasul. Zoltánt mellesleg Jarkko Ruutu, a leghírhedtebb verekedőnek számító finn hokis mezében figyelhettük meg. Őt nem üdvözöltük, Pat Cortina - egyelőre még - magyar szövetségi kapitánynak viszont köszöntünk. Örült ennek szemmel láthatóan, igaz, azon csodálkozhatott, honnan ismerhetik őt a cseh drukkerek: H. Z. Jaromir Jagr mezét viselte ebből az alkalomból.

Az oroszok egyébként sohasem nyernek. Egészen pontosan 1993 óta nem jön ez össze nekik. Ez is egy nagy különbség a labdarúgás és a jégkorong között. A futballban a brazilok elég gyakran lesznek világbajnokok. A jégkorong braziljai ellenben csak szívnak. A jégkorong braziljai tudniillik az oroszok. Náluk szebben nem játszik senki. Olyan cseleket, gyors passzos játékot tudnak, amelynek szépsége egyszerűen leírhatatlan. Alekszandr Ovecskin vagy Jevgenyij Malkin utolérhetetlen. És jönnek az újabb és újabb zsenik.

És mégis. Vagyis mégsem. Most is: a csoportjukban végigvertek mindenkit, a középdöntőben dettó - csak a svédek tudtak elvenni tőlük egy pontot, ugye -, hogy a negyeddöntőben a csehekkel szemben belefussanak a késbe. Pedig az első orosz gól már az elején megvolt (első euforikus pillanat), és kapus nélkül sikerült egyenlíteni alig a vége előtt (sokadik euforikus pillanat). De hiába. Mert a csehek meg tudnak nyerni. (Nem mindig, a döntőben utóbb megalázták őket a svédek.) Bukdácsoltak, még a lagymatag amerikaiaktól is kikaptak egy szánalmasan és dühítően unalmas, lusta meccsen (1-3). Az oroszok ellen összekapták magukat, és a legmegfelelőbb pillanatban, a hosszabbítás utolsó előtti percében bevágták a nyomorult aranygólt. Noha náluk most nem játszottak olyan istenek, mint Ovecskin vagy Malkin, esetleg a kanadai Crosby vagy Bergeron. S nem jött el Jagr, az ezredforduló legnagyobbja, hiszen még javában NHL-ezik.

Nem mi, a szlovákok

Ez is milyen: abba Nagano (1998) óta belementek az NHL atyaúristenei, hogy a téli olimpiákon ott legyenek az észak-amerikai liga sztárjai, a vb-kre azonban nem engedik őket. Ezért csak azok jöhetnek, akik csapatai már kiestek. Így lehetett itt a Washington Capitals-os Ovecskin. Igaz, nem fix, hogy ez rettenetes baj. Éppen ez segít abban, hogy rendre szupertehetséges fiatalok bukkanjanak fel, akik aztán mennek sorban az NHL-be, hogy a következő évben ismét klasszis kölykökre figyelhessenek fel a szurkolók.

A négy közé tehát a csehek mellett a svédek (6-0-lal küldték haza az USA-t, az amerikaiak ótvarosan gyengék voltak; sarkítva ennyit ér az NHL európaiak és kanadaiak nélkül), a kanadaiak (0-1-ről fordítottak 4-1-re a harmadik harmadban, szegény szlovákok, szerettük azt a meccset is) és a finnek jutottak (3-0 a fehéroroszok ellen, pedig Lukasenko apó fiai igyekeztek). A szombati elődöntőkből végül - már nélkülünk - a csehek és a svédek jöttek ki jobban. A két legcsapatszerűbb csapat. Így megy ez.

Rigában döntöttek a 2011-es A-csoportos vb helyszínéről is. (Addig ez jön: 2007 - Szentpétervár, Moszkva; 2008 - Winnipeg, Halifax; 2009 - Bern; 2010 - Mannheim, Köln.) Pályázott Magyarország is - jól tette, tegye jövőre is -, de nem nyerhetett. A szlovákokkal szemben semmiképpen. Szlovákia volt eddig az egyetlen világbajnok ország, amely nem rendezhetett. Most megkapta. Gondolom, remélem, ott leszünk Kassán és Pozsonyban is. Hátha akkor már a magyar válogatottal együtt.