Dab.Docler a Final Fourba jutna

2013.11.21. 13:29

Edzője szerint lehet keresnivalója a Dab.Docler jégkorongcsapatának a péntektől vasárnapig tartó Kontinentális Kupa dániai tornáján, amelynek győztese bejut a négyes döntőbe. A Vojensben rendezendő tornán a dunaújvárosiak sorrendben a házigazda Sönderjyskével, majd a norvég Stavanger Oilersszel, végül pedig a fehérorosz Grodnóval játszanak.

Stephan Lund vezetőedző szerint az elmúlt időszakban többen inkább a nemzetközi kupára, nem pedig az aktuális bajnoki mérkőzésekre koncentráltak, ezért született néhány váratlan, kellemetlen eredmény. A svéd szakember az elutazás előtt elmondta: nagyon bízik benne, hogy a kulcsjátékosok remek formában lesznek, mindenki maximálisan összpontosít majd, és ha ez így történik, lehet keresni valójuk.

Két éve kis híján bejutott a Dab a final fourba, akkor az utolsó előtti percben kapott gól miatt nem jött össze a bravúr. A csoportból az első helyezett jut a január 10-12-i, Rouenben sorra kerülő négyes döntőbe. Az ukrán Donbassz Donyeck és a házigazda Rouen Dragons már biztos résztvevője a final fournak.

A magyar csapatok közül eddig csak a Fehérvár tudott a Kontinentális Kupában a négyes döntőbe kerülni, de akkor is csak a rendező jogán, vagyis nem kellett harcolnia a selejtezősorozatban.

A program:

A négyes döntőbe jutásért (Vojens):

péntek, 1. forduló:

Grodno (fehérorosz)-Stavanger Oilers (norvég) 15.30

Sönderjyske Vojens (dán)-Dab.Docler 19.30

szombat, 2. forduló:

Stavanger Oilers-Dab.Docler 15.30

Grodno-Sönderjyske Vojens 19.30

vasárnap, 3. forduló:

Grodno-Dab.Docler 15.00

Stavanger Oilers-Sönderjyske Vojens 19.00