Ifj. Ocskay Gábor a hoki halhatatlanja lett

2015.12.17. 13:44

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség, az IIHF posztumusz halhatatlanjai közé választotta a 2009. március 24-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt ifjabb Ocskay Gábort. Az Alba Volán és a magyar válogatott legendás játékosa tagja volt annak a szapporói válogatottnak, amely 70 év után kiharcolta az A csoportos világbajnoki szereplést.

A 187-szeres válogatott Ocskay emellett megkapta a Richard "Bibi" Torriani-díjat is, amellyel a feltörekvő hokinemzetek jégkorongozóit díjazzák.

„René Fasel, a nemzetközi szövetség elnöke személyesen hívott fel, amikor kiderült, hogy Gábor fiamat jelölik a díjra. Azt, hogy bekerült a Hírességek Csarnokába, most tudtam meg" – nyilatkozta idősebb Ocskay Gábor az MTI-nek. Elmondta, hogy fia számára szent volt a sport, a munka és a játék iránti alázat.

Szerencsém volt, mert a fiam a saját teljesítményével, odaadásával vívta ki az elismerést. Egy édesapa, egy család és a teljes magyar jégkorong-társadalom számára óriási megtiszteltetés, hogy beválasztották őt a Hírességek Csarnokába" – mondta az édesapa. Úgy fogalmazott, hogy fia nagy űrt hagyott maga mögött.

Ocskay hat éve szívinfarktusban hunyt el, nevét visel a fehérvári hokicsarnok, illetve a 19-es mezszámára utalva a Fehérvár AV 19 EBEL-es hokicsapat is.

A magyar hokis mellett az Ukrajnában született, világbajnok szlovák válogatott Peter Bondra, az orosz, a Detroit Red Wings egykori kiváló csatára Szergej Fjodorov, a szintén orosz, Triple Gold Club (világbajnok, olimpiai bajnok és Stanley Kupa-győztes) Valerij Kamenszkij, a négy olimpián, 13 vb-n szerepelt finn Ville Peltonen, a legendás kanadai kapitány Pat Quinn, az amerikai hoki megteremtője Ben Smith, az oroszok Szepesi Györgye, Nyikolaj Ozerov vált halhatatlanná.