Ultrakönnyen nyertük az első olimpiai selejtezőt

2016.02.11. 21:59

A magyar jégkorong-válogatott egy nagyon sima győzelemmel kezdte a budapesti olimpiai selejtezőt. Úgy győzte le Litvániát 4-0-ra, hogy ha a svéd bajnokságban játszó litván kapus, Armalis nem véd ennyire bravúrosan (60 lövést kapott, vagyis perceként egyet), akkor sokkal nagyobb is lehetett volna a különbség. Pénteken Észtország jön, majd vasárnap a rangadó az észteket most 6-2-re verő lengyelek ellen.

Az történt az első harmadban, amire igazából számítottunk, mondjuk úgy, amit reméltük. 23-5-ös kapura lövéssel kezdtük az első harmadot, de igazából csak a litvánok harmadában zajlott az első húsz perc, remekül működött a középső harmadban a letámadás, a korongszerzés. Sokkal gyorsabban korcsolyáztunk, így aztán sok hibára késztettük ellenfelünket.

Ezt a litvánok leginkább szabálytalanságokkal próbálták megakadályozni. Kerültünk emberelőnybe, sőt kettősbe is. Ezt még nem sikerült kihasználni, de csak tényleg hajszálon múlott az első magyar gól. Az élet értelme megint annak adta meg a lehetőséget, akinek erre a legnagyobb szüksége volt. Galló Vilmost elsőre kirostálták a keretből, aztán Sebők Balázs sérülése miatt végül mégis bekerült. Élete első válogatott meccsét játszotta, és a litván kapus rossz mozdulata miatt az első gólját is megszerezte. Galló végül a meccs embere lett, a közönség vastapssal köszönte ezt meg.

A második harmadban a litvánok nagyon bátran kezdtek, sőt emberelőnyük is volt, de házat zsúfolásig megtöltő közönség, no meg persze Rajna Miklós révén ezt az időszakot is kivédekeztük, sőt Bartalis majdnem gólt is lőtt.

A második harmad is magyar fölényt hozott, de azért meg kell jegyezni a litvánok egyre bátrabban jöttek előre, de a magyar védelem hihetetlen keményen dolgozott és állta a sarat. Ha a kapura lövéseket nézzük, 46-13-ra vezettünk.

Azt, hogy papíron is jobbak is voltunk, az nem okozott meglepetést. De a jégen is jobbak voltunk, az viszont szembetűnő különbség volt, hogy a második húsz percben kevesebb lehetőségünk volt.

A harmadik harmad úgy folytatódott, ahogy az első kettő elkezdődött. Uraltuk a játékot, aztán jött Banham Frank, aki legjobban kapásból szeret gólt ütni. Így is tett, aztán Kiss Dániel védő létére vágott hatalmas jobbfelsős gólt. A magyar válogatott 45 perc után már nem csak papíron, de eredményben is sokkal jobb volt.

Hatvan perc telt el a meccsből és hatvanszor lőttünk kapura, míg a litvánok 19-szer (ebből 11-szer a középső harmadban). Ez is a magyar fölényt mutatja, a mieink teljesen megérdemelten nyertek. Pénteken Észtország következik, amely papíron gyengébb ennél a litván válogatottnál. Nyerni fogunk, mert náluk is jobbak vagyunk, az igazi értékmérő majd vasárnap, a lengyelek ellen következik.

1. forduló: Magyarország-Litvánia 4-0 (1-0, 1-0, 2-0)

Gólszerzők: Galló (15.), Hári (28.), Banham (43.), Kiss D. (46.)