NHL-s kanadai-kazahok ellen zárjuk le a vb-t

2019.05.05. 15:03

Magyarország kezdte, és mieink is zárják Kazahsztánban a divízió I/A csoportos világbajnokságot. A kazahoknak már mindegy, hiszen szombaton – már a kora délutáni, Dél-Korea-Litvánia meccsel eldőlt – már feljutottak az A csoportba. Vasárnap, a nyitó meccsen Szlovénia nagyon simán verte Litvániát, ezzel eldőlt, hogy az újonc litvánok esnek vissza, és a kazah-magyar meccsnek már csak presztízsjellege lesz.

Arra számítani lehetett, hogy a kazah válogatott hazai pályán mindent belead a feljutásért. Aztán első forduló után az is szembetűnő volt, hogy a hazai válogatott kimagaslik a mezőnyből. Hibátlanul, de főleg meggyőző játékkal jutott el a fehéroroszok elleni meccshez, ahol az ellenfélnek egy pont szintén a feljutást jelentette. Nem teljesen váratlanul hosszabbításban dőlt el az a meccs, így a két volt szovjet tagköztársaság kéz a kézben jutott az elitbe. Gyorsan tegyük hozzá, hogy 2-1-es kazah győzelem úgy alakult ki, hogy 42-17 volt a kapura lövések aránya.

A kazah önálló hokiválogatott 1993-ban indult útnak és öt évvel később már az A csoportban szerepelt, bár rögtön kiesett és öt évig vissza sem jutott, 2004 és 2006 között végig az elitben voltak, 2005-ben érték el eddigi legjobb eredményüket 12. lettek a vb-n. Az utóbbi években rendszeresen liftezik a két divízió között, az elmúlt három idényben viszont a második ligában ragadt.

A kazah válogatott ereje talán leginkább abban van, hogy összeszokott, és roppant erős bajnokságban szerepelnek a játékosok. Azt megszokhattuk, hogy évek óta a KHL-es Barisz Asztanára épül a válogatott, ami idén sem volt másképp. 15 játékost adott a válogatott a csapat, amely kiváló idényt zárt. A KHL keleti konferenciájában, a második helyen zárta az alapszakaszt, majd a rájátszásban az Ak Barszt 4-0-val búcsúztatta, aztán viszont búcsúzott a későbbi döntős Avangarddal szemben.

Minőségi játékosok adják a gerincet, ráadásul a kazahok jó érzékkel nyúltak a honosításhoz is. A kapuban a svéd Hnerik Larsson az NHL-ig is eljutott, volt svéd válogatott is, bár vb-n már csak kazah színekben szerepelt. A védelemben a kanadai Darren Dietz 218 AHL-s meccset játszott, mielőtt áttette a székhelyét az orosz bajnokságba.

A csapat kapitánya az amerikai Brandon Bochinski, aki az Ottawa, a Chicago, a Boston, az Anaheim, a Nashville és a Tampa csapataiban 156 NHL meccset játszott, de már a KHL-ben is 412-nél tart. A kanadai Dustin Boydnak 220 NHL meccse van, lassan négyszázat is eléri az orosz bajnokságban. Honfitársa, Martin St. Pierre is eljutott az NHL-ig, még a Fehérvár ellen az EBEL-ben is szerepelt, öt különböző európai bajnokságban is szerepelt. Valamint a további hét, orosz születésű játékosról már ne is beszüljünk. Bombaerős csapat, amely az elitben is meg fogja állni a helyét.

Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a feljutástól függetlenül nem adnak majd bele mindent a magyar csapat ellen. Ha a fenti névsor nem lenne elég, akkor annyit kell még hozzátenni motivációként, hogy a hírek szerint a Barisz Arénát annak idején személyesen felavató, nemrég visszavonult Nurszultán Nazarbajev is eljön az utolsó meccsre.

A kazah válogatottban nyolc játékos szerzett eddig pontot. Nyikita Mihelisz emelkedik ki három góllal és két gólpasszal. Bochenski négy asszisztnál jár, a honosítottak közül Dietz, Boyd és St. Pierre is feliratkozott már a pontlistára.

Az elmúlt hat évben hétszer játszottunk belük, de csak egyszer sikerült nyerni. A 2013-as, budapesti divízió I/A csoportos vb-n Mihály Árpád és Tokaji Viktor góljaival nyertünk 2-1-re. Legutóbb tavaly novemberben találkozott egy nemzetközi tornán velük és 3-1-re kikaptunk, a tavalyi vb-n 3-0 lett a javukra, tegyük hozzá nagyon simán.

A kazahok presztízsnek tekintik, hogy itthon tartsák az aranyérmet, így aztán – bár már tétnélküli – mindent megtesznek a győzelemért a magyarok ellen is. A mérkőzést az Index szöveges online formájában követhetik.