Így áll a Montreal Canadiens

2013.09.17. 13:46
0 hozzászólás

canadiens.jpgAz észak-amerikai média leginkább azt a kérdést feszegeti a Canadiensszel kapcsolatban, hogy a október elején kezdődő szezonban vajon melyik arcát mutatja a csapat. Azt, amelyikkel a szezon első 30 meccsét végigjátszotta, amikor 20-5-5-tel állt, vagy azt, ami utána következett, aminek a vége az lett, hogy a playoff első körében az Ottawa öt meccs után továbbjutott. Sokat törte a fejét a szakvezetés, végül úgy döntött, hogy nem vág bele generális csapat átalakításba, de nem köt hosszútávú szerződéseket sem. A szabadügynökök egy részét elengedte, Tomas Kaberlét kivásárolta, miközben Danny Briére-t szerződtette.

A Canadiens egyetlen komoly tradje a Philadelphiából távozó Briére szerződtetése, aki két évre és nyolc millió dollárért szolgálja a Montrealt. Michael Rydert, Colby Armstrongot és végül Jeff Halpernt is elengedte, sokáig tervezték a városban, végül nem sikerült Vincent Lecavaliert megszerezni, így valóban a tavalyi alapcsapat vág neki a szezonnak.

briere_1.jpgA rutinosabb hokisok – Briére, Tomas Plekanec, Brian Gionta, Rene Bourque – mellett olyan fiatalok alkotják a csapatot, akik már kellő tapasztalattal rendelkezzenek ahhoz, hogy valóra váltsák a szakvezetés minimális álmát, ami a főcsoport-döntőt jelentené. A 24 éves P.K. Subban, aki tavaly megkapta a Norris Trophyt, mellett Max Pacioretty (24 éves), Lars Eller (24) már sok csatát vívott. A még csak 19 éves Alex Galchenyuk hihetetlen jól illeszkedett be, minden meccsen jégen volt 27 pontot gyűjtött első idényében. Számítani lehet a Calder Trophy-második Brendan Gallagherre is.

Gond is van bőven, az egyik legnagyobb a védő Alekszej Jemelin kiesése. Az orosz április 6-án szenvedett térdsérülést, azóta nem sokat edzett, novemberig nem lehet számítani a visszatérésére. Ez fel is veti azt a kérdést, hogy ez a védelem végig bírja-e koncentrálni a 82 meccses alapszakaszt. Jemelin kiesésével Andrej Markovra sokkal több jégidő hárul és az orosz helyét valamelyik fiatallal lesznek kénytelenek pótolni.

Sokak véleménye, hogy az évi 6,5 millió dollárral a Montreal legjobban fizetett játékosa, a kapus Carey Price még nem szolgálta meg azt a bizalmat, amit a fizetési cédulája is mutat. Nagyszerű kapus, de még korán sincs a csúcson. A legutóbbi idényben a kapott gól/meccs mutatóban a harmadik lett (1,94), de védéshatékonyságban 0,926-tal csak a hatodik.

Ami a csatárokat illeti nagy kérdés, hogy Briére mire lesz képes új csapatában, illetve Tomas Plekanec mögött ki lesz a második számú center, továbbá Galchenyuk elbírja-e a ránehezedő terheket. Briére eddigi 15 NHL-idényében hét olyan szezon volt, amikor 25 gól fölé jutott, a Flyersben tavaly 34 meccse viszont csak hatszor, az előtt pedig 70 találkozón 16-szor volt eredményes, 2011 óta folyamatosan csökken a pontjainak száma. Az nem kérdés, hogy Plekanec a legjobb center, mögötte David Desharnais, Max Pacioretty, vagy Lars Eller jöhet szóba. Beszédes számadat az is, hogy Galchenyuk volt az előző szezon legfiatalabb és legtöbbet foglalkoztatott játékosa. 48 meccsen 9 gól és 18 assziszt állt a neve mellett, de mindössze 12:19-es jégidő, a meccs nagy részét a kispadon ülte végig, a kapu előtti bulikhoz sem küldte hátra az edzője, védve ezzel is a fiatal játékost. Az egyik hokiportál ezek után a következő sorokat víziónálja:

Kapusok: Carey Price (Peter Budaj)

Védők: P.K. Subban, Andrej Markov – Josh Gorges, Jarred Tinordi, Alekszej Jemelin, Raphael Diaz, Francis Bouillon, Davis Drewiske.

Csatárok: Danny Briére, Tomas Plekanec, Brian Gionta – Max Pacioretty, David Desharnais, Brendan Gallagher – Rene Bourque, Lars Eller, Alex Galchenyuk – Travis Moen, Ryan White, Brandon Prust.

Érkezett: Christian Thomas (New York Rangers), Danny Briére (Philadelphia Flyers), George Parros (Florida Panthers), Stefen Fournier (Halifax Mooseheads), Martin St. Pierre (Rockford IceHogs), Nick Tarnasky (Buffalo Sabres), Michael McCarroon (USNTDP Juniors), Sven Andrighetto (Rouyn-Noranda Huskies), Marcus Hinds (Blainville-Boisbriand Armada), Douglas Murray (Pittsburgh Penguins), Stephen MacAulay (Hamilton Bulldogs), Matt Lashoff (ZSC Lions), Zachary Fucale (Halifax Mouseheads).

Távozott: Danny Kristo (New York Rangers), Ian Schultz, Yannick Weber (Vancouver Canucks), Philippe Lefebvre (Florida Panthers), Michael Ryder (New Jersey Devils), Frédéric St-Denis (Columbus Blue Jackets), Blake Geoffrion (visszavonult), Colby Armstrong (Vaxjö Lakers), Tomas Kaberle (HC Kladno), Jeff Halpern (TPS Turku).

Hosszabbított: Davis Drewiske (2016, 1,275 millió USD), Mike Blunden (2015), Robert Mayer (2016), Gabrel Dumont (2016), Ryan White (2015, 700 ezer USD), Dustin Tokarski (2015).