Kanada elveszítheti bővítési álmait

2013.11.28. 15:28
1 hozzászólás

canada.jpgAzzal, hogy a Rogers Communication kedden 12 évre szóló, 5,2 milliárd dolláros kötött az NHL-lel a liga meccseinek kanadai közvetítési jogáért, tulajdonképpen a kanadai szurkolók bővítési álmai foszlottak szét. Ezt Tony Keller mondta, aki részt vett 2011-ben Mowat Center tanulmányának elkészítésében, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy sok szempont alapján Kanada legalább 12 NHL-csapatot érdemel. Keller szerint, mivel a létszám bővítésére kevés esély lenne, így azok az amerikai franchise-ok költözhettek volna északra, amelyek anyagi gondokkal küszködnek. A keddi szerződéssel azonban ezek a csapatok is jelentős tőkeinjekcióhoz juthatnak, amely tovább csökkenti kanadai bővítés esélyeit. Így Hamiltonban, Quebecben, Saskatonban, Halifaxban és a többi városban egyelőre várni kell a szurkolóknak, hogy NHL-meccset láthassanak saját városukban. A 2011-ben íródott, de még most is érdekes Mowat-tanulmány erről a linkről tölthető le.