Mindjárt indul az NHL új idénye

2016.10.11. 12:13

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban, négy meccsel indul el az NHL 2016/17-es idénye. Mostantól naponta bemutatjuk a liga valamennyi csapatát, a tervek szerint négyesével haladunk. De kezdjük egy nagyon fontos hírrel. A sokáig vaciláló Johnny Gaudreau végül csak aláírt a Calgaryhoz. A nagyon tehetséges 23 éves csatár hat évre 40,5 millió dollárt fog majd kapni. A hajtás alatt pedig a Metropolitan első négy csapatával kezdünk

cut (6)
 

CAROLINA HURRICANES

Bár a franchise 2010 óta megint nem jutott a playoffba, négy helyet és 15 pontot javított. Így Ron Francis vezérigazgató komoly fiatalításba kezdett már tavaly. Az új igazolások is elsősorban a támadójáték erősítését célozzák, Teravainen, Stempniak és főleg Stalberg érkezésével tovább javulhat a mérleg.

Bill Peters edző a sebesség, a gólszerzés, a játékszervezési képesség növelését célozta meg első számú feladatok között. A védelem viszont nagyon fiatal Jacob Slavin 22, Brett Pesce 21, Noah Hanifin 22 éves. Leghátul Cam Ward biztosíthatja a nyugodtságot, csak ehhez a védőknek is partnereknek kell lenni. A liga egyik legfiatalabb csapata próbál maradandót alkotni

A 2015-16-os eredménye: 35-31-16, 86 pont, 6. helye a Metropolitan Divisionban, 10. hely a Keleti Konferenciában

2016 Stanley Cup Playoff: nem jutott tovább.

Érkező kulcsjátékosok: csatárok: Sebastian Aho, Bryan Bickell, Viktor Stalberg, Lee Stempniak, Teuvo Teravainen; védők: Matt Tennyson.

Távozó kulcsjátékosok: csatárok: Nathan Gerbe, Brad Malone, Riley Nash, Chris Terry; védők: James Wisniewski

A várható kezdősorok (nhl.com alapján)

Csatárok

Jeff Skinner – Victor Rask – Lee Stempniak

Joakim Nordstrom – Jordan Staal – Andrej Nestrasil

Sebastian Aho – Elias Lindholm – Teuvo Teravainen

Bryan Bickell – Jay McClement – Viktor Stalberg

Phillip Di Giuseppe

Védők

Jaccob Slavin – Justin Faulk

Ron Hainsey – Brett Pesce

Noah Hanifin – Ryan Murphy

Matt Tennyson

Kapusok: Cam Ward, Eddie Lack, Michael Leighton.

COLUMBUS BLUE JACKETS

A mindössze 16. szezonját kezdő franchise eddig kétszer jutott a playoffba, továbbmenni még egyszer sem sikerült (0-2). Tavalyi szereplése gyorsan eldőlt, a 0-8-0-s szezonkezdet után nem is sikerült összeállni, amelyet már John Tortorellával próbált meg a csapat. 

Sam Gagner érkezése erősítés, de mellette elég fiatal a csapat. Az idei elsőkörös, a 18 éves Luc Dubois-nak még szoknia kell a légkört, ahogy a 2015-ös 1/8-as védőnek, Zach Werenskinek is, aki csak egy évvel idősebb Dubois-nál. Mindketten megkapták a bizalmat az előzszezonban. 

A kétkulcsfigura Szergej Bobrovszkij és Nick Foligno lehet. Ha a kapus egészséges, pontokat hozhatnak a bravúrjai. Nick Foligno góljaira és pontjaira (12 és 37 tavaly) nagy szükség van, és kiváncsian várjuk Gagner-val egy sorban mire lesz képest. És ha már a fiatalok, egy dán fiú a harmadik sorban berobbani készül. Már a felnőtt válogatottban is helyet kapott a 21 szélső, aki az AHL-bajnok és MVP lett tavaly, a Blue Jacketsben 4+4-e van, egyelőre az AHL-ben kezdi majd az idényt.

A 2015-16-os eredménye: 34-40-8, 76 pont. 8. hely a Metropolitan Divisionban, 15. a Keleti Konferenciában. 

2016 Stanley Cup Playoff: nem jutott tovább.

Érkező kulcsjátékosok: csatárok: Josh Anderson, Oliver Bjorkstrand, Pierre-Luc Dubois, Sam Gagner , Sonny Milano; védő: Zach Werenski.

Távozó kulcsjátékosok: csatárok: Jared Boll, Kerby Rychel; védők: Justin Falk, Fedor Tyutin.

A várható kezdősorok (nhl.com alapján)

Csatárok

Brandon Saad - Brandon Dubinsky - Cam Atkinson

Boone Jenner - Sam Gagner - Nick Foligno

Scott Hartnell - Alexander Wennberg - Oliver Bjorkstrand

Matt Calvert- Pierre-Luc Dubois - William Karlsson

Gregory Campbell

Védők

Ryan Murray - Seth Jones

Jack Johnson - David Savard

Zach Werenski - Dalton Prout

Cody Goloubef

Kapusok: Szergej Bobrovszkij, Curtis McElhinney, Joonas Korpisalo

NEW JERSEY DEVILS

2003-ban még bajnok, sőt 2012-ben Stanley Kupa-döntős franchise négy szezon óta nem jutott a rájátszásba, így aztán alapos vérfrissítésen esett át a csapat. A legnagyobb fogás Taylor Hall trade-je, aki az Edmontonban tavaly 26 gólig és 56 pontig jutott. Óriási szükség volt egy ponterős csatárra, hiszen a legutóbbi idényben a Devils 184 góljával, valamint 24,4 kapuralövés/meccs átlagával utolsó volt a ligában. 

Ha valóban ez a sor lesz, amit az nhl.com jósol, akkor egy 70 gólos első sor lesz, ami azért komoly előre lépést jelenthet. Ilja Kovalcsuk óta ugyanis nem volt kimagasló góllövője a klubnak. Kiváncsian figyeljük majd a center Pavel Zacha bemutatkozását, a 2015-ös, 6. helyen draftolt csatárnak két gólpassza már van tavalyról, az edzőtáborban is jól mozgott.

A Hall helyére távozó Adam Larsson miatt ugyanakkor lyuk tátonghat a védelemben, de a Devilsnél hisznekAndy Greenben és az érkezők között is akad remek játékos. Így a volt pittsburgh-i Lovejoy, valamint a finn HIFK-től elhozott francia, Yohann Auvitu, aki legutóbb a finn liga legjobb védője lett. 

A 2015-16-os eredménye: 38-36-8, 84 pont, 7. hely a Metropolitan Divisionban, 12. hely a Keleti Konferenciában.

2016 Stanley Cup Playoff: nem jutott tovább.

Érkező kulcsjátékosok: csatárok: Beau Bennett, Vernon Fiddler, Luke Gazdic, Taylor Hall, Nick Lappin; védők: Yohann Auvitu, Brandon Gormley, Ben Lovejoy, Kyle Quincey; kapusok: Anders Lindback

Távozó kulcsjátékosok: csatárok: Bobby Farnham, Stephen Gionta, Tyler Kennedy, Tuomo Ruutu, Jordin Tootoo; védők: Adam Larsson, David Schlemko, David Warsofsky

Várható kezdősorok (nhl.com alapján)

Csatárok

Taylor Hall -- Adam Henrique -- Devante Smith-Pelly

Michael Cammalleri -- Travis Zajac -- Kyle Palmieri

Pavel Zacha -- Jacob Josefson -- Beau Bennett

Reid Boucher -- Vernon Fiddler -- Sergey Kalinin

Joseph Blandisi

Védők

Andy Greene -- Damon Severson

John Moore -- Ben Lovejoy

Jon Merrill -- Steven Santini

Yohann Auvitu

Kapusok: Cory Schneider, Keith Kinkaid, Scott Wedgewood

NEW YORK ISLANDERS

John Tavares, a csapat kapitány új társakat kapott az első sorban. Nielsen és Okposo távozását, Ladd és Parenteau érkezésével pótolta az Isles, amely idén 1993 óta először nyert playoff-meccset. Ha számosítjuk a dolgokat, 42 gól és 116 pont ment el, helyére 45 gól és 112 pont érkezett. Kérdés, Tavaresszel melyik sor lesz majd eredményesebb ebben az idényben.  Tény, Ladd-re komolyan számítanak, hiszen hétéves szerződést kapott. 

De nem csak az első, hanem még a negyedik sora is nagyon erős az Islandersnek. És a védelemmel sincsenek gondjaik, a kapuban pedig Jaroslav Halak a Világkupán is bizonyított. És ott vannak még a fiatal, a védő Pulock, a csatár Barzal, akik mind komolyan bizonyíthatják tehetségüket. Ha Tavares egészséges marad a szezon végéig és Ladd, Chimera, Parenteau megfelelően pótolja a távozókat, ebből megint simán playoff lehet.

A 2015-16-os eredménye: 45-27-10, 100 pont, 4. hely a Metropolitan Divisionban, 5. hely a Keleti Konferenciában.

2016 Stanley Cup Playoff: -Florida Patnhers 4-2, -Tampa Bay 1-4.

Érkező kulcsjátékosok: csatárok: Mathew Barzal, Jason Chimera, Stephen Gionta, Andrew Ladd, PA Parenteau; védő: Dennis Seidenberg

Távozó kulcsjátékosok: csatárok: Frans Nielsen, Kyle Okposo, Matt Martin; védők: Brian Strait

Várható kezdősorok (nhl.com alapján)

Csatárok

Andrew Ladd -- John Tavares -- PA Parenteau (közben őt átadólistára tette az Isles)

Anders Lee -- Ryan Strome -- Josh Bailey

Brock Nelson -- Mathew Barzal -- Jason Chimera

Nikolay Kulemin -- Casey Cizikas -- Cal Clutterbuck

Shane Prince -- Alan Quine

Védők

Nick Leddy -- Johnny Boychuk

Calvin de Haan -- Travis Hamonic

Thomas Hickey -- Ryan Pulock

Dennis Seidenberg

Kapusok: Jaroslav Halak, Thomas Greiss, Jean-Francois Berube