Erősebb lesz a Calgary, ezt ígérik Calgaryban

2017.09.14. 16:14
0 hozzászólás

Véget ért a nyár. Szeptember 16-án kezdődik az NHL előszezonja, majd október 4-én már az alapszakasza, a Vegas Golden Knights csatalakozásával már 31 csapattal. A rajtig napról napra végigveszünk egy-egy (az utolsó napokban kettő, hogy kijöjjön a harmincegy) csapatot, bemutatva, hogy milyen változásokon ment keresztül a legutóbbi szezon óta és persze tengerentúli szakkommentátorok segítségével, hogy mire számíthat. Ebben a részben az Calgary Flamesszel foglalkozunk.

calgary

Optimista felhangok kísérik a Calgary idei felkészülését és nem csak azért, mert az elmúlt két évben kétszer is 90 pont fölé jutva sikerült a playoffba jutni. Elsősorban annak örülnek a kanadai városban, hogy a szakvezetés véleménye szerint megoldódott a kínzó kapuskérdés, amely a legutóbbi szezonban négy játékost is felemésztett. Brian Elliott, Jon Gillies, Chad Johnson és David Rittich sem hozta el megoldást, amit most a 35 éves Mike Smith-ben látnak, aki mögött Eddie Lack lesz majd a csere.

A védelem és erősödött, amely szintén növeli a szakmai stáb bizalmát. Mark Giordano, T.J. Brodie és Dougie Hamilton mellé szerződtették a New York Islanderst elhagyó, a világbajnokságon is szerepelt Travis Hamonicot, valamint egy csereügylete keretében Ryan Murphy érkezett a Carolinától. A lejáró szerződésű alapemberekkel (Versteeg, Stone – 3 éves –, Lazar, Bennett) hosszabbítottak és hároméves entry level megállapodást kapott az idei első körös draftos, Juuso Valimaki is.

Elől már tavaly sem volt nagy baj, Johnny Gaudreau sorrendben a harmadik idényében jutott hatvan pont fölé. Sean Monahan, az újonc Matthew Tkachuk és Mickael Backlund is szórta a pontokat, a négy csatár együtt 80 gólt ütött és 140 gólpasszt adott. 220 pont azért négy játékostól nagyon komoly dolog.

Ha már az eredményességnél tartunk fontos kiemelni, hogy Giordano és Hamilton volt az NHL legutóbbi szezonjának legponterősebb párosa a kék vonalról. 89 pont (25 gól, 64 assziszt) volt a mérlegük. Ha a kettős ezt erre a szezonra is megismétli, még nagyobb öröm lesz majd a Flames háza táján.

És jöhetnek a fiatalok is, amúgy sem öreg (kilenc 23 év alatti), 26,77 átlagéletkorú csapatba. Valimaki mellett könnyen lehet, hogy a 22 éves Mark Jankowski kap majd főszerepet, aki már a bemutatkozáson túl van, igaz egy meccsel. Az AHL-ben 64 találkozója volt a legutóbbi szezonban 27 góllal és 56 ponttal.

A Calgary Flames idei draftosai

  • 1/16 – Juuso Valimaki (finn, Tri-City Americans, WHL)
  • 4/109 – Adam Ruzicka (szlovák, Sarnia Sting, OHL)
  • 5/140 – Zach Fischer (kanadai, Medicine Hat Tigers, WHL)
  • 6/171 – D'Artagnan Joly (kanadai, Baie Comeau Drakkar, QMJHL)
  • 7/202 – Filip Sveningsson (svéd, HV71, J20 SuperElit)

A sorozat korábbi epizódjai