Úgy nézek ki, mintha agyonvertek volna

2011.10.20. 15:11

A kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin gyorsan befejezte a balatoni edzőtábort, miután nagyot esett biciklivel. A Balatonalmádi-Tihany távot kellett teljesíteniük, amikor túl nagy sebességet választott.

„Egyre jobban ment mindenkinek, és annyira belehergeltük magunkat, hogy talán kicsit gyorsabban is mentünk a kelleténél. Ilyen nagy sebesség mellett jött egy s-kanyar. Amit nem jól vettem be, és előre estem. Akik látták, azt mondták, majdnem szabályos szaltót írtam, le a levegőben – mondta saját blogján.

A 31-szeres világbajnok Kovács október végén a dunavarsányi edzőtábort már szeretné elkezdeni, bár úgy esett a kezére, hogy háromhetes kihagyást javasoltak neki orvosai.

Kovácsot most már legalább a köszvény nem gyötri, ami mindig akkor jött elő, ha halat evett. Helyes táplálkozását egy dietetikus is segíti. "Rájöttem, hogy nem mindegy az ember milyen üzemanyaggal működik."

A jövőre 36 éves Kovács negyedik olimpiájára készül, elsősorban a három éve veretlen négyesben szeretne helyet kivívni magának a londoni olimpián, az egyéni indulással már nem igazán tervez, a páros pedig az egyéni eredmények függvénye.

Arról hallani, hogy Kozákkal menne párosban, de ha Kozák egyesben szerzi meg a jogot, akkor akár címet is védhet Janics Natasával. 2004-ben és 2008-ban is fölényesen verték a mezőnyt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport