Kincs Magyarországon élsportolónak lenni

A londoni győzelem után csak pár hetet töltött itthon, már szeptember másodikán visszatért Los Angelesbe. Hogyan fogadták?

Akik ismertek, tudták, hogy benne voltam a győztes négyesben, és persze be is akartak mutatni az ismerősöknek, hogy én vagyok az, akinek az olimpián sikerült. A magyar ünneplés felejthetetlen volt, mert eltelt már vagy három óra is az eredményhirdetés után, amikor végre ki tudtam menni a szüleimhez. Azt hittem, már csak ők fognak elárvultan várni rám, de meglepetésemre még körülbelül száz magyar szurkoló is ott volt. Mindenki fotót akart vagy autogramot. Akkor futott át rajtam: Úristen, ez most tényleg valami egészen más, mint a korábbi sikerek. Világbajnokságot már nyertem korábban, ahhoz tudtam viszonyítani, és azt hittem, a fogadtatás is ennek megfelelő lesz. Hát nem az volt. Alig tudtam megkeresni a szüleimet. Az amerikai ünneplés ennél nyilván visszafogottabb volt, de azért ott is kinyíltak az emberek, a közösségemben nagyon megbecsülték már az Amerikának szerzett vb-ezüstöt, de egy olimpiai arany ott is egészen más, mert pontosan értékelik, milyen kevés embernek sikerül aranyat nyernie az egész világon.

Már Kaliforniában volt, amikor jött a hír: a lengyelek óvnak, elvennék az aranyunkat, épp amiatt, mert amerikai színekben indult a 2011-es szegedi világbajnokságon. Mindvégig nyugodt volt?

Igazából nem izgultam, mert előtte a férjemmel, a szintén kajakos Rami Zurral elmentünk egy ügyvédhez, és kikértük a tanácsát. Tudtam, hogy az ördög mindig az apró betűs részekben lakozik, és a szabályzat sem egyértelmű, mert nem fehér vagy nem fekete. Úgy tudnám érzékeltetni, hogy volt egy és/vagy kötőszó, ami számunkra megfelelő volt. Magam is többször végig olvastam az Olimpiai Chartát, másokat is megkértem, ha esetleg valamit nem értettem volna jól, és több szem egyébként is többet lát. Sokszorosan értelmeztük a leírtakat, így nem volt feszültség bennem. Kozák Danuta írt egyébként egy emailt, amikor meghallotta az óvást, hogy minden rendben lesz, ugye? Őt is nyugtattam, igen. És végül ki is derült, hogy jól értelmeztük a szabályt, de persze a lengyeleknek ezt meg kellett próbálniuk, nem lehet neheztelni rájuk.

Rendszeresen tartja a kapcsolatait a társaival?

Hetente nem beszélünk, általában emaileket váltunk, de azért tudok róluk, ahogy ők is rólam. Most, hogy az ünnepeket itthon töltöm, természetesen találkozni fogunk. Generációs hasadékban ülök amúgy a hajóban, mert Gabi és Dana fiatalabbak, Kati idősebb nálam. Nincs szükség rá, hogy én kössem össze őket, mert jó csapat vagyunk, de Kati és Dana, valamint Gabi között meglévő tízéves különbséget mégiscsak én felezem.

Mit tanácsolt Kozák Danutának? Hiszen ön már kipróbálta azt, milyen, ha a férje készíti fel egy olimpiára vagy világversenyre.

Rami nem értette, miért váltak külön, én csak annyit tudok erről, a személyiségeknek is nagyon passzolniuk kell egymáshoz, hogy sikeresek lehessenek. A példánk igazolja, az út nem járhatatlan, a kajakozásban máshol nem ördögtől való, hogy egy férj készíti fel a feleségét, rám kifejezetten jól is hatott Rami, mert megváltoztatott. Azzal egyáltalán nem túloztam, hogy engem a szerelem, ezzel együtt ő tett olimpiai bajnokká. Mert én már szép lassan 2008 után kezdtem lemondani a gyerekkori álmomról, az olimpiai bajnokságról, a férjem pedig ezt visszaadta nekem ezt az álmot. Mert amikor Kőbán Rita 96-os győzelmét láttam, természetes, hogy olimpiai bajnok akartam lenni. Érdekes viszont, hogy nem voltam kiemelkedő az itthoni mezőnyben, az első háromért is nagyon hajtanom és küzdenem kellett. Rám soha nem is mondták, hogy mennyire tehetséges vagyok. És amikor már ezt az első három helyezést sem értem el, akkor kezdtem elbizonytalanodni, mégsem vagyok annyira tehetséges. Rami viszont megváltoztatott.

Mit változtatott meg? Hogyan lehet ezt érzékeltetni?

Edzeni addig is szerettem, és ha nem fájt, nem is volt igazi az edzés. De valahogy gépiesen csináltam. Nem volt benne a szív és a lélek. Az előírt adagokat maradéktalanul és kifogástalanul teljesítettem, odaadó voltam, de Rami érkezésével teltek meg az edzések, a résztávok áhítattal. És mivel megvannak a szakedzői papírjaim, utána jöttem rá, hogy nem volt okosan felépítve az eddigi életem, nem volt meg mögötte a megfelelő tudományos háttér, de ami ennél fontosabb: a belső motivációm gépies volt, ennek megfelelően nem lehetett száz százalékos, vagy éppen afeletti. Megvolt bennem az alázat és a hit is, talán a tudás és a technika is, de a gépiesség miatt más volt a felfogásom, a szemléletem változását pedig kizárólag Raminak köszönhetem. Rend lett a fejemben, ami folyamatosan alakult ki. Későn érő típus vagyok, de szerencsére még időben értem meg.

Ez a belső motiváció elég lesz ahhoz, hogy jövőre egyesben is aranyat nyerhessen?

A célom más nem lehet, mert Londonban már elértem, amit szerettem volna. Kíváncsi vagyok önmagamra, a képességeim határaira, mert nem tart örökké, hogy kajakozni fogok. És most azért lényegesen könnyebb az életem, mint tavaly ilyenkor volt, mert akkor szinte lehetetlennek tűnt, hogy olimpiai bajnok legyek. Ramin kívül más nem is bízott benne. Most nincs nyomás rajtam, mert anyagilag sokkal könnyebb az életem, végre kapok állami ösztöndíjat, míg egy éve rendre azon kattogott az agyam: a hónap végéig hogyan tudom beosztani a pénzem, milyen pluszmunkát kell még vállalnom, hány embernek kell személyi edzést tartanom. Merthogy különben nem tudtam volna megélni, a hónap végéig kitartani, nem tudtuk volna kifizetni a lakás bérleti díját. Ez a stressz most szerencsére lement rólam, bár Raminak épp értem, a felkészülésért kell feláldoznia a munkáját, vagy legalábbis nem nyolc órában dolgoznia. Szilárd lábakon állok, bár kissé nehezíti a felkészülésemet, hogy nem tudom, melyik versenyeken és mikor kell elindulnom, és hogy Amerikában egyelőre nincs partnerem, és továbbra is egyedül kell készülnöm. Tény azonban, hogy ezt én választottam. A november pedig még szerencsém is volt, mert Kaliforniában edzőtáborozott a szlovák férfi kajaknégyes, így velük szinte versenykörülmények között edzhettem.

Mit gondol a hazai kivándorlási hullámról?

Nem értem az okokat. Huszonkét évig itthon kajakoztam, míg nem mentem férjhez 2010-ben. Semmi gondom nem volt. Nem tartoztam az elitkajakozókhoz, mégis volt kocsim, tudtam venni egy lakást magamnak, és nem azért, mert a szüleim segítettek. Burokban éltem, egy percet sem dolgoztam, mégis egy tisztességes színvonalon éltem. Ehhez képest Amerikában, ahogy mondtam, hirtelen anyagi gondjaim lettek, és hirtelen szembesülnöm kellett azzal, milyen nagyszerű is a magyar rendszer. Akik ennek ellenkezőjét állítják, nincsenek tisztában a sportág külföldi működésével. Nem tudják, mekkora kincs, ha Magyarországon élsportolók lehetnek. Nem tudják értékelni ezt a kivételes, a világban sem túl gyakori helyzetet, amit nagyon meg kell becsülni.

Emiatt láthatjuk majd itthon többet?

Egészen biztosan gyakran jövök, hiszen szeretnék aktív szerepet vállalni a sportág hazai népszerűsítésében. A mostani bő háromhetes itthoni tartózkodásom alatt két általános iskolában is voltam, hogy gyerekeknek meséljek az olimpiai és egyéb sportélményeimről, és felhívjam a figyelmüket a rendszeres mozgásra. Nagyon szeretem az élményeimet átadni, mert tudom, mennyire fontos motivációt adhat, ha személyesen találkozik sikeres sportolókkal, esetleg példaképeivel. A tehetséggondozásból is szeretném kivenni a részem, ezért a szigethalmi klub szakmai mentora is lettem, és a jövőben ez is kitölti a napjaimat.