Sértő, ha az állami egymilliárd miatt bírálnak

2013.02.01. 07:56

Egymilliárdos rendkívüli támogatást kapott tavaly decemberben a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ). Baráth Etele elnök a múlt pénteken hivatalosan is bejelentette, az összeg a rendelkezésükre áll, hatvan százalékára a klubok pályázhatnak, ezenkívül 150 millió forint műhelytámogatásra jut belőle, a Velencei tavi illetve a szolnoki bázist pedig felújítják. Szolnokon szokott edzőtáborozni a női csapat jelentős része, de a rajtgépekkel például nem volt mindenki elégedett.

A legjobb, az olimpián is sikeres edzők jól kerestek a sportágban - már Peking után is volt, akinek harmincmillió forint felett utaltak -, de a második vonalról, vagy a nevelőedzőkről ez már nem mondható el. Ez az összeg erre a problémára is megoldást jelenthet, illetve az edzők is szívesebben maradnak itthon.

A szövetség régóta szeretett volna felújítani fontos bázisokat, hogy a szülők jó érzéssel vigyék oda gyerekeiket, ezáltal a sportág bázisát szélesíteni lehessen. Kenuban 2008-ban még olimpiai bajnok volt Vajda Attila, négy év múlva már csak ő harcolta ki az olimpiai részvételt, és lett hatodik Londonban.

Az összeg ellenérzéseket is szült természetesen, egy fideszes szövetségi elnök például így véleményezte a támogatást: „elkezdődött a kézből etetés politikája.”

Baráth elnök - volt MSZP-s miniszter - mellette Ábrahám Attila főtitkár Gyurcsány Ferenc sportállamtitkára is volt. Baráth amúgy 2009-ben felfüggesztette MSZP-s párttagságát.

„Az elmúlt másfél évtized legeredményesebb magyar sportágaként, a világ legeredményesebb kajakszövetségeként kaptuk utánpótlás-fejlesztésre az extra támogatást. Nem hiszem, hogy ne lenne sértő, ha valaki ezt nem látja, és úgy bírál” – reagált Baráth Etele.

Azt azonban hozzátette, nagyon sokat harcolt a TAO-n kívüli sportágak támogatásért. „Most valamelyest felzárkózhatunk a csapatsportágak mögé” – rögzítette Baráth.

A kormány április végére 14 szövetségnek újabb 15 milliárdot ígért, akik a TAO-n kívül rekedtek.

A 14 várakozó sportág

Atlétika, birkózás, dzsúdó, kajak-kenu, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, torna, úszás, vívás, korcsolya (a rövidpályások pontszerzők voltak a legutóbbi két olimpián)

Ehhez jön még programjuk alapján a kerékpár, a röplabda valamint és az asztalitenisz.