Árpád
3 °C
12 °C

A külföldi versenyzés nem volna etikus

2013.02.05. 15:09

Az anyagi gondok ellenére egy évig még biztosan folytatja a kajakozást London 37 éves olimpiai bajnoka, Kökény Roland.

„Eldöntöttem, hogy folytatom, ezt az évet biztosan végigcsinálom: ezt megígértem már olimpiai aranyérmes társamnak, Dombi Rudinak is. A cél, hogy rakjunk bele ebbe a párosba még egy vb-aranyat. Ha nem lesz szponzorom, anélkül vágok bele, de most úgy néz ki, Esztergomban, az egyesületemnél mégis sikerül új támogatót találni. A hosszú távú folytatás a vb-szereplésen és az orvosi vizsgálatokon múlik majd” - jelentette ki Kökény Roland a Digi Sport reggeli műsorában.

„A csúcson jó abbahagyni, de még nem akarom befejezni, még van előttem cél. Hálásnak kell lennem esztergomi egyesületem korábbi támogatójának, abból a pénzből jutott az én felkészülésemre is. Január elején derült ki, hogy ez nem folytatható, nem lesz szponzor. Olyan nagy összegekről egyébként nincsen szó, ha tíz évvel fiatalabb lennék, akár a háromszorosát is megkaphatnám. Azért ekkora a különbség, mert én már kifelé megyek a sportágból, nem tudni, meddig folytatom, még a következő olimpiában sem lehetek biztos. 37 évesen már nem vállalnak akkora kockázatot a támogatók, hiába vagyok friss olimpiai bajnok” - tette hozzá.

Szót ejtett a körülményekről és az országváltásról is: „Amögé állnak be a szponzorok, aki többet jelenik meg, aki eladható termék. Én inkább a saját versenyzésemmel szeretnék foglalkozni, most a Honvédnál készülök, ott nagyon fiatalok vannak, az a klub csúcskategória. Társam, Dombi Rudolf az Építőknél készül, de nekem az sem megoldás, mert ott például nagyon hideg van, nincs radiátor, légbefúvóval próbálnak fűteni, mint az építkezéseken, spártaiak a körülmények. Miért nem próbálkoztam meg a külföldi versenyzéssel? Az nem volna etikus: annyi éve kajakozom, annyi mindent kaptam ettől az országtól, hogy ide kell hozni az eredményeket is.”