no

Janics már Győrben, megvan az edzője

2013.04.02. 18:48

Először edzett kedden Győrben, új állomáshelyén a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Janics Natasa. Új klubja, a Graboplast Győri VSE bejelentette, hogy a trénere hivatalosan Tokár Krisztián lesz, míg férje, Andrian Dusev szaktanácsadóként segíti a felkészülését.

A versenyző tavaly ősszel jelezte, hogy szülőhazájában, Szerbiában folytatja pályafutását, de miután a magyar szövetség nem járult hozzá országváltásához, március elején bejelentette, hogy mégis Magyarországon marad. Egy nappal később az is kiderült: nem korábbi klubjában, Szegeden, hanem Győrben kajakozik tovább.

Janics múlt pénteken tért haza a portugáliai edzőtáborból, többé-kevésbé elégedett a jelenlegi formájával, főként az egyes számokra koncentrál az idei versenyeken. „Nem vagyok teljesen elégedett, még van mit dolgozni rajtam. Jó csapatba jöttem haza, itthon vagyok és biztos vagyok benne, hogy ezeket a kis hibákat a válogatóversenyekig ki fogjuk javítani. Elsősorban az egyesekben szeretnék minél gyorsabban menni, a kétszáz méter a fő cél, de ötszázon is jól szerepelhetek. Mindent meg tudok nyerni, ha minden úgy megy, mint eddig" - fogalmazott.

Új edzője, Tokár Krisztián megerősítette, hogy a kajakos jó fizikai állapotban szállt vízre Győrben. „Érzékelhető, hogy Natasa jó formában van. A kislánya születése után a második alapozást végezte, a mostani már keményebb, összeszedettebb volt, mint a korábbi felkészülése. Biztos vagyok benne, hogy a válogatókon már a régi Natasát fogjuk látni versenyezni."

Kadler Gusztáv, a győri egyesület szakosztályvezetője elmondta: nagy reményeket fűznek Janics leigazolásához. Biztosak benne, hogy az egyénisége húzóerő lesz a klub több szépreményű, a korosztályában nemzetközi szintű eredményekre képes versenyzője - Farkasdi Ramóna, Takács Tamara, Czéllai-Vörös Zsófia - számára is.

„Janics Natasa szerződésének írásba foglalása még folyamatban van, de minden szerződés annyit ér, amennyit betartanak belőle - mondta Kadler. - A szintén háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán tizennyolc éve a klubunk tagja úgy, hogy mindössze egy amatőr versenyzői szerződés köti hozzánk. A főbb pontokban Natasával természetesen megállapodtunk és a szerződése a riói olimpiáig szól majd."