Vendel
6 °C
21 °C

ORV: 13 aranyat nyert az utánpótlás kajak-kenu válogatott

2013.09.13. 21:08

A  racicei Olimpiai Reménységek Versenyén, az 1996-os, 1997-es, 1998-as korosztály számára rendezett versenyen 80 fős magyar kajak-kenu csapat indult. A magyar csapatból Hajdú Jonatéán volt pénteken a legeredményesebb, aki három győzelmet is szerzett. A válogatott 13 arany-, 5 ezüst- és 5 bronzérmet szerzett.

„Csodálatos ez a kezdés, nagyon elégedett vagyok a versenyzőkkel, akik mindent megtesznek a sikerért. A mai napon kiemelném a száz százalékos Hajdú Jonatán teljesítményét, a Sávai, Csiga kettős diadalát, a Racskó, Jenei páros aranyérmét. A két lány 98-as születésű, ám az 1996-os mezőny döntőjét nyerték meg majd ötven méterrel. És nagy eredménynek tartom Béke Kornél aranyérmét is, akinek győzelmével az új klub, a Tiszaújvárosi KKSE első nemzetközi sikerét könyvelte el” – mondta Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.

OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENY, RACICE

1000 m
Fiúk:

K-1
1998: 1. Béke Kornél, 4. Kiss Zoltán
1997: 3. Selyem Róbert, 4. György Jakab Máté
1996: 4. Vidákovich Antal, 5. Gergely Olivér

K-2
1997-98: 1. Mayer Keán, Katona Dániel, 2. György Jakab Máté, Piller Kristóf
1996: 1. Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté, 3. Freisták Péter, Kmetti Máté

K-4: 1. Szilágyvári Donát, Vidákovich Antal, Koleszár Mátyás, Erdőssy Áron, 5. Molnár András Vajk, Erdőssy Csaba, Csók Viktor, Szendy Márk Szilárd

C-1
1998: 1. Némedi Konrád, 2. Krasznai Péter
1997: 5. Posztós Patrik, 9. Zupkó Bálint
1996: 1. Hajdú Jonatán, 3. Balla Levente

C-2
1997-98: 1. Sávai Csaba, Csiga János Martin, 4. Czakó Péter, Jurás Dániel
1996: 1. Balla Levente, Hajdú Jonatán, 2. Török Aurél, Dóczé Patrik

C-4: 1. Horváth Ákos, Rum Richárd, Balla Levente, Hajdú Jonatán, 4. Németh Benedek, Krasznai Péter, Hajnal Jenő Kristóf, Tóth János Benjámin

Lányok:

K-1
1998: 1. Pupp Noémi, 2. Homonnai Luca
1997: 1. Sólyom Dóra, 5. Köles Fatima
1996: 2. Takács Tamara, 4. Mihalik Sára

K-2
1997-98: 1. Barkó Zita, Mihály Zita, 3. Gál Fruzsina, Nagy Fruzsina
1996: 1. Jenei Virág Anna, Racskó Fruzsina Lilla, 3. Papp Cintia, Jankó Zita