Gyöngyi
9 °C
9 °C

Kökény Roland a magyar kajak Boeingje

2013.11.26. 12:19

Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke szerint nem lehetetlen, hogy Kökény Roland párja, Szalai Vivien edzővé váljon, de ehhez legalább négy-öt év tapasztalatszerzés kell.

„Ha Kökény Roland barátnője az olimpiai bajnok kajakos edzője szeretne lenni, ám legyen: ez egy szép út, ám az elején gyerekekkel érdemes kezdeni, megtanulni a tréneri szakmát, amelyhez négy-öt év szükségeltetik, csak utána dönthet a szövetség arról, jelöli-e a versenyző párját állami edzőnek" - mondta el a Kökény-ügyről álláspontját a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Baráth Etele.

„Minimum négy dolog kell ahhoz, hogy a magánéletben párt alkotó kettős a kajak-kenuban is versenyző-edző viszonyba kerüljön: a tréner számára komoly szakmai tapasztalat, nagy elméleti tudás, edzői papír minderről és bizalmi egyetértés a versenyzővel. Nagyon meglepett Kökény Roland bejelentése, mely szerint újságíró barátnőjét szeretné edzőjének. Van ebben valami humor is szerintem, én nem venném annyira komolyan a dolgot” – szögezte le Baráth Etele.

„Évente körülbelül százszor ülök repülőn, nagyon sokszor voltam már bent a pilótafülkében is, ám ettől még nem lehetne rám bízni egy gépet, hogy vezessem én. Kökény Roland ilyen Boeingje a magyar kajak-kenu sportnak olimpiai- és világbajnokként, az ő irányításához is szaktudásra van szükség. A szövetség lezárta ezt az ügyet" – mondta.

Kökény a múlt héten nyílt levélben közölte álláspontját, szerinte félreértették szavait. Nem akar mostani edzőjével, Kiss Istvánnal szakítani, Szalai csak kisegítő lenne a tréningek közben, aki új motivációt jelenthet a felkészülésben és több időt is tudnának együtt tölteni. Kökény azt is leszögezte, Szalai nem kér pénzt az edzősködésért.