Móric
9 °C
18 °C

Gerincsérvvel műtötték Janics Natasát

2014.02.02. 10:34

Gerincsérvvel megoperálták Douchev-Janics Natasát. A Graboplast-Győr háromszoros olimpiai bajnoka hosszú ideje bajlódott lumbágóval, a beavatkozás mostanra elkerülhetetlenné vált.

A műtét során stabilizálták a gerincoszlopot, a csavarok mellett egy titán implantátumot is beillesztettek. Az orvosok szerint jól sikerült az operáció, a gyógyulási idő azonban egyénfüggő, nem lehet tudni, hogy a 19-szeres világbajnok mikor sportolhat újra.

„2012-ben kezdődtek a problémák, majd tavaly nyáron még rosszabb lett a derekam, többször is voltam orvosnál. A világbajnokság alatt azt hittem, ennél már nem fájhat jobban, de nem
akartam cserbenhagyni a válogatottat. Utána tudtam meg, hogy Duisburgban már gerincsérvvel
versenyeztem."

„Az őszi egyhónapos kihagyás alatt még nagyobb fájdalmaim voltak, majd az edzések újrakezdésével úgy tűnt, hogy javul a helyzet. A különféle kezelések mellett bíztam benne, hogy nem kell sokat kihagynom – egészen december közepéig, amikor egy nagyobb tüsszentésnél valami történhetett, mert utána a tatai erőfelmérő már pocsékul sikerült, az úszásnál pedig éreztem, hogy nem tudok úgy elrugaszkodni, ahogy korábban. A vizsgálatok után beszélgettem a műugró Barta Nórával, aki részletesen elmondta a tapasztalatait, és bátorított, hogy vállaljam a műtétet” – mondta Janics, aki most már jobban érzi magát.

„Bízunk Natasa mielőbbi felépülésében, de nem vagyunk türelmetlenek. Nem siettetünk semmit, hiszen a riói olimpiáig két és fél év van még hátra. Minden támogatást megadunk Natasának a
következő időszakban is” – mondta Kadler Gusztáv, a Graboplast-Győr szakosztályvezetője, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség általános alelnöke.

Janics tavaly a világbajnokságon egy arany- és egy ezüstérmet szerzett, a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett Európa-bajnokságon pedig két arany- és két bronzérmet nyert.