Kajak-kenu-vk: 17 magyar egység döntős Szegeden

2014.05.23. 20:21

A péntek délutáni selejtezők után újabb magyar egységek biztosították helyüket a szombati, illetve vasárnapi döntőkben Szegeden, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség világkupa-sorozatának idei harmadik, egyben utolsó versenyén.

Ezer méteren a kenusoknál Vajda Attila után Kiss Tamás is bekerült a legjobb kilenc közé, és a ketteseknél sem csak a vb-címvédő Mike Róbert, Vasbányai Henrik duóért szoríthat majd a Maty-ér közönsége, miután a középfutamból a Varga Dávid, Vass András egység is továbblépett. A Dombi Rudolf, Kökény Roland olimpiai bajnok kajakpáros tovább folytatva az előfutamban nyújtott remek szereplését, újabb győzelemmel lapátolta be magát a döntőbe. A női kajakosoknál Csay Renátához csatlakozva délután a vb-aranyérmes Medveczky Erika is bekerült a döntőbe futamgyőzelemmel, míg a Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra duó mellett Nagy Flóra és Farkasdi Ramóna is éremért megy

Férfi kajakban az olimpiai ezüstérmes, Kammerer Zoltán vezette hajó után a hazai B egység, Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely és Kugler Attila remek versenyzéssel követte a fináléba a honfitársakat. A kenu négyeseknél a kevés nevező miatt nem rendeztek előfutamokat, itt mindkét magyar egység ott lesz a szombati döntőben.

Ötszáz méteren az olimpiai és világbajnoki címvédő Kozák Danuta és Kárász Anna is döntős K-1-ben, K-2-ben viszont egyik hazai hajónak sem sikerült bejutnia, és ugyanez történt férfi K-1 1000 méteren, ahol sem a betegséggel küzdő, vb-harmadik Dombvári Bence, sem Schenk Áron nem jutott tovább.

Vajda 500 méteren is egyből az előfutamból lépett tovább, majd később a fiatal Khaut Kristóf is csatlakozott hozzá, és a Vasbányai, Mike kenus, illetve a Dombi, Boros Gergely kajakos kettős is ott van a legjobbak között. Női C-2-ben mindössze három egység szerepel az indulók listáján, így itt sem rendeztek előfutamot.

Szombaton délelőtt már a döntők következnek a Maty-éren, a második nap délutánján pedig a női K-4 500 méter és a legrövidebb táv, a 200 méter elő- és középfutamai szerepelnek a programban. A belépés a pályára ingyenes.

a további program:

szombat:

500 és 1000 méteres döntők 10.30 (B és C döntők 9.05 órától) női K-4 500 méteres és 200 méteres elő- és középfutamok 14.00

vasárnap:

500 és 200 méteres döntők 10.00 és 13.30 (B és C döntők 8.55 órától)

5000 méteres versenyek 14.20