Gyöngyi
9 °C
9 °C

Kajak-kenu válogató: Vajda nyert, Medveczky kikapott egyesben

2014.06.07. 18:53

Az aktuális világbajnoki címvédők közül a kenus Vajda Attila nyert, a kajakos Medveczky Erika viszont kikapott 1000 méteren a kajakosok és kenusok Szegeden zajló első Európa- és világbajnoki válogatójának szombati versenynapján, írja az MTI.

A 2008-as pekingi olimpián aranyérmes Vajda a fiatal Vasbányai Henriket utasította maga mögé jelentős különbséggel, míg a tavalyi, duisburgi vb-n hozzá hasonlóan győztes Medveczky ugyanilyen simán maradt alul a győriek ifjúsági ötkarikás bajnokával, Farkasdi Ramónával szemben.

Ami a többi női számot illeti, a kajak párosok 500 méteres versenyét Szabó Gabriella és régi-új társa, a Magyarországra idén visszatért Csipes Tamara nyerte, a kenusok hasonló számának döntőjében pedig a favorit Takács Kincső, Lakatos Zsanett duó ért elsőként a célba. K-2 1000 méteren Medveczky javított, itt Sarudi Alízzal magabiztosan diadalmaskodott.

„Tipikus első pálya volt. Tipikusan az első pályák hibáival, de megvan, és dolgozunk tovább az egységen” - mondta a parton Szabó Gabriella, aki 2010-ben 1000 méteren világbajnok lett Csipessel. Most a számra az utolsó pillanatban benevező, s 450 méterig vezető Kárász Anna, Vad Ninetta kettős volt a legnagyobb ellenfelük.

A férfiaknál K-1 500 méteren a közelmúltban betegséggel bajlódó, s pénteken egy kilométeren csak kilencedik Dombvári Bence végzett az első helyen, ugyanezen a távon, párosban pedig az egy nappal korábban, 1000 méteren is első Tóth Dávid, Kulifai Tamás duóé lett a győzelem.

A kenusoknál 200 méteren az esélyes Lantos Ádám előbb győri klubtársát, Nagy Pétert maga mögé utasítva nyert egyesben, majd ők ketten párosban sem találtak legyőzőre.

A győztes egységek indulási jogot szereztek a németországi Brandenburgban július 11-13-án sorra kerülő Európa-bajnokságra.

A válogatón a vasárnapi zárónapon további tíz döntőt rendeznek. A győztesek Eb-indulók lesznek, míg az augusztusi, moszkvai világbajnokságra azok az egységek utazhatnak, amelyek két válogatót nyernek.

    Eredmények:

    férfiak:

    K-1 500 m:

1. Dombvári Bence (G4S-Honvéd) 1:37.257 p 

2. Szalai Tamás (Vasas) 1:38.073 

3. Kugler Attila (Vasas) 1:39.159

    K-2 500 m:

1. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (Vasas) 1:28.152 p 

2. Dombi Rudolf, Boros Gergely (Építők, ASE) 1:28.278 

3. Kammerer Zoltán, Pauman Dániel (Graboplast-Győr, Vasas) 1:29.226

    C-1 1000 m:

1. Vajda Attila (EDF Démász-Szeged) 3:43.920 p 

2. Vasbányai Henrik (KSI SE) 3:45.414 

3. Sarudi Pál (Építők) 3:45.786

    C-1 200 m:

1. Lantos Ádám (Graboplast-Győr) 39.746 mp 

2. Nagy Péter (Graboplast-Győr) 39.896 

3. Korisánszky Dávid (Csepeli KKE) 40.898

    C-2 200 m:

1. Nagy, Lantos 37.420 mp

2. Sarudi, Kovács Máté (Építők, KSI SE) 38.662 

3. Foltán László, Horváth Máté (UTE, Dunaferr) 38.722

    nők:

    K-2 500 m:

1. Szabó Gabriella, Csipes Tamara (G4S-Honvéd) 1:39.066 p

2. Vad Ninetta, Kárász Anna (KSI SE, EDF Démász-Szeged) 1:39.192 

3. Szilágyi Anett, Simán Fanni (VVSI, Csepeli KKE) 1:41.916

    K-1 1000 m:

1. Farkasdi Ramóna (Graboplast-Győr) 3:48.272 p 

2. Medveczky Erika (KDSE) 3:50.474 

3. Csipes 3:50.480

    K-2 1000 m:

1. Medveczky, Sarudi Alíz (KDSE, Közgép SE Szolnok) 3:34.889 p 

2. Szabó, Horváth Noémi (G4S-Honvéd) 3:36.299 

3. Szilágyi, Simán 3:39.227

    C-2 500 m:

1. Takács Kincső, Lakatos Zsanett (Graboplast-Győr) 2:01.360 p 

2. Balla Virág, Kovács Dorottya (Graboplast-Győr, KSI SE) 2:03.000 

3. Langer Laura, Molnár Rebeka (Lágymányos) 2:17.868