Döntőben a jubiláló Kammerer vezette kajaknégyes

2017.08.25. 13:29

A Kammerer Zoltán vezette 1000 méteres férfi kajaknégyes futamgyőzelemmel mutatkozott be pénteken a csehországi Racicében zajló kajak-kenu világbajnokságon, ezért kihagyhatja a délutáni középfutamot és már készülhet a vasárnapi döntőre, írja az MTI. Rajtuk kívül további öt magyar egység kvalifikálta már magát a hétvégi döntőkre.

Az 1000 méteres férfi kajaknégyes előfutamán rajthoz álló hat hajó közül három juthatott egyenes ágon tovább, a Kammerer, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel négyes pedig rajt-cél győzelmet aratva, hatalmas előnnyel megnyerte a futamát. A 39 éves Kammerernek ez több szempontból is jubileum, ugyanis 20 éve indult első felnőtt világbajnokságán, ez pedig már pályafutása 15. vébéje. 

Húsz éve debütáltam, és szinte napra pontosan húsz éve nyertem első világbajnoki aranyérmemet. Ha valaki ezt mondja húsz éve, biztosan nem hiszem el. Egyszerűen nem találok olyan okot, amiért ne csinálnám 

- mondta a háromszoros olimpia- és világbajnok kajakos.  Kammerer a négyes idejével is elégedett, de szerinte tudnak ennél (2:56,489 perc) jobbat is, így pedig esélyesek lehetnek az éremre.

További öt magyar egység már biztosan döntőzik

Az egy kilométeres távon a K-1-ben érdekelt Bodonyi Dórának és a Korisánszky Dávid, Mike Róbert kettősnek is volt lehetősége bejutni a döntőbe, de csak Bodonyi élt a lehetőséggel. Igaz, neki elég volt az első három között zárnia, míg a párosnak nyernie kellett volna. A másodikként célba érő Korisánszkyék így szombaton a középfutamban folytatják.  

A sprinterek páros számaiban induló Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajakos duó, valamint a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenus páros egy győzelemmel és egy harmadik hellyel kvalifikálták magukat a döntőre. Döntős a női kajaknégyes, illetve a férfi 1000 méteres kenunégyes is – Vasbányai Henrik, Kiss Tamás, Sarudi Pál és Varga Dávid –, miután az utóbbi számban éppen kilenc hajó nevezett.

Délután két, szombaton pedig öt magyar hajóért lehet majd szorítani a középfutamokban.