A végére jött a csattanó, és egy csodás arany

2017.08.27. 12:42

A racicei kajak-kenu világbajnokság vasárnapi versenynapján Magyarország két aranyérmet, két ezüstérmet, és két bronzérmet szerzett.

A női kajaknégyes tökéletes versenyzéssel, rajt-cél győzelmet elérve verte meg három tizeddel az egyes pályán nagyon jól hajrázó németeket. Új-Zéland lett a harmadik - mindkét ország rákapcsolt a táv második felében, de a különbség csak nem akart csökkenni -, amelyik egységtől előzetesen jobban tartottunk.

A Rióban olimpiai bajnok magyar négyesből Fazekas-Zur Krisztina maradt egyedül, Kozák Danuta már édesanya lett, Csipes Tamara is hamarosan szülni fog. Szabó Gabriellának ez a szezon sérülései miatt nem sikerült jól.

A magyar női szakág erejét jól mutatta, hogy az Európa-bajnokságon már nyert a megfiatalított magyar egység, és most annak ellenére is a leggyorsabbak voltak, hogy a világbajnokságra egy helyen változott a hajó. Lucz Dóra ugyanis a 200 méter fináléja miatt nem ülhetett be az első helyre.

Takács Tamara volt így tehát a vezérevezős, a vb-n gyomorrontással bajlódó Medveczky Erika ült mögötte, őt a második válogatóra régi önmagát idéző Fazekas követte - nem kis lelki erő kellett a 37 éves versenyzőnek, hgy felvegye a fiatalokkal a versenyt -, Vad Ninetta volt a negyedik beülőben.

Vadnak nem sikerült jól a páros, ezért is mondta most a verseny után, hogy mindent vagy semmit hangulatban voltak. Épp azért, mert ez volt az utolsó esély, hogy a mieink olimpiai távú arannyal térjenek haza a vb-ről. 1983-ban fordult elő ugyanis utoljára, hogy a magyarok ne nyerjenek olimpiai számban. Ez a nagyszerű sorozat továbbra is él.

„Repült a hajónk, érzésből csináltuk, a csapatmunka pedig most kijött, úgy toltak hátulról, hogy majdnem hanyatt dőltem”

– mondta Takács Tamara az M4 kamerája előtt. Takácsot Fábiánné Rozsnyói Katalin készítette fel erre a szezonra, és ő lehet hosszú távon a nagy kihívója a szülés után visszatérő anyukáknak.

Fazekas azt tette hozzá már a parton fülig érő szájjal, hogy úgy örül ennek a sikernek, mint az olimpiai győzelemnek. Nem érezték a terhet, hogy egy kicsit nekik kell megmenteniük a mostani szereplést. Egy aranyat mindenképpen akartak, és valahogy meg akarták állítani Lisa Carringtont, aki kétszázon már nyert.

A másik magyar aranyat - ez nem olimpiai - egy frissen alakuló fiatal egység érte el, Hagymási Réka és Szabó Ágnes. A kétszázas sprintben nagyon jól mentek az olaszok, de az utolsó métereken a magyarok voltak jobbak. 63 ezred lett a különbség, de szemmel is jól láthatóan az ő hajójuk volt a sebesebb.

A győri Horváth Bence viszont ugyancsak olimpiai számban, kétszázon csípett el egy bravúros ezüstöt. Az aranyra nem volt igazán esélye, de ő volt az egyetlen, aki az angol Heath-t egyáltalán követni tudta, senki más nem tudott tapadni a favoritra.

A férfi ezer méteres négyes (Kammerer-Tóth-Ceiner-Paumann) nagyszerű versenyt vívott az ausztrálokkal, de nem tudták őket megelőzni. Ezt a számot pár hónapja - váratlanul - vették le az olimpia műsoráról, az ausztrálok már nem tudtak és nem is akartak ráhangolódni az ötszázra.

Jövőre viszont nagy kérdés lesz, hogy a mostani győztesek közül ki lesz jó a rövidebbik távon. Ugyanez igaz a magyarokra is. Kammerer Zoltán 20 éve indult először vb-n, akkor is érmes volt, most is.

A kenu egyesben Takács Kincső jó versenyzéssel lett harmadik - ez a táv most került fel az olimpiai programba -, ez a bronz kissé kárpótolta is, hogy párosban leszorult a dobogóról, és negyedik lett.

A Fekete-Hajdú kenupáros 200-on lett bronzérmes, de ez már nem szerepel az olimpiai programban.

5000-en is jól ment a magyaroknak

Bodonyi Dóra a délelőtti 5. helye után 5000 méteren nagyot javított, és világbajnoki címet szerzett.

A mieink így 5 arany-, 3 ezüst- és két bronzérmet szereztek.

“Minden jó, ha jó a vége – kezdte értékelését Hüttner Csaba szövetségi kapitány, aki tíz érmet remélt és tíz érmet is kapott válogatottjától, ráadásul a 2015-ös milánói világbajnokság három győzelem volt.

"Fiatal csapattal érkeztünk erre a világbajnokságra, az volt a célunk az idén, hogy elkezdjük építeni az olimpiai csapatot. Sajnos betegségek, sérülések hátráltatták versenyzőinket, ezen a rossz hullámon mára tudott átlendülni a csapat, a mai napra tudtunk olyan formát hozni, ami igazán megmutatja a válogatottunk erejét.”

A vasárnap délelőtti dobogósok

Férfiak

K-1 200 m, világbajnok:

 Liam Heath (Nagy-Britannia) 33.733 mp

2. Horváth Bence (Magyarország) 34.070

3. Aleksejs Rumjancevs (Lettország) 34.439

K-1 500 m, világbajnok:

 Josef Dostál (Csehország) 1:36.520 p

2. René Holten Poulsen (Dánia) 1:38.267

3. Oleg Kuharik (Ukrajna) 1:38.483

...10. (a B döntőben 1.) Kopasz Bálint

K-4 500 m, világbajnok:

 Németország 1:17.734 p

2. Spanyolország 1:18.371

3. Csehország 1:18.729

...15. (a B döntőben 6.) Magyarország (Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán)

K-4 1000 m, világbajnok:

 Ausztrália 2:50.576

2. Magyarország (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel) 2:50.931

3. Németország 2:53.146

C-1 500 m, világbajnok:

 Martin Fuksa (Csehország) 1:49.725 p

2. Carlo Tacchini (Olaszország) 1:50.309

3. Makszim Pjatru (Fehéroroszország) 1:50.583

...9. Fekete Ádám (Magyarország) 1:56.693

C-2 200 m, világbajnok:

 Alekszandr Kovaleno, Ivan Stil (Oroszország) 36.088 mp

2. Arsen Sliwinski, Michal Marek Lubniewski (Lengyelország) 36.673

3. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Magyarország) 36.762

C-2 1000 m, világbajnok:

 Yul Öltze, Peter Kretschmer (Németország) 3:31.613 p

2. Serguey Torres Madrigal, Fernando Dayan Jorge Enriquez (Kuba) 3:31.955

3. Viktor Melantyev, Vlagyiszlav Csebotar (Oroszország) 3:33.123

...9. Korisánszky Dávid, Mike Róbert (Magyarország) 3:37.939

C-4 1000 m, világbajnok:

 Németország 3:14.893

2. Lengyelország 3:16.798

3. Ukrajna 3:17.198

4. Magyarország (Vasbányai Henrik, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid) 3:18.623

Nők

K-1 200 m, világbajnok:

 Lisa Carrington (Új-Zéland) 38.433 mp

2. Emma Jörgensen (Dánia) 38.996

3. Spela Ponomarenko Janic (Szlovénia)

 és Milica Starovic (Szerbia) 39.564-39.564

...8. Lucz Dóra (Magyarország) 39.801

K-1 1000 m, világbajnok:

 Alyce Burnett (Ausztrália) 3:55.971 p

2. Karin Johansson (Svédország) 3:58.181

3. Rachel Cawthorn (Nagy-Britannia) 3:59.036

...5. Bodonyi Dóra (Magyarország) 4:01.786 

K-2 200 m, világbajnok:

 Hagymási Réka, Szabó Ágnes (Magyarország) 37.445

2. Susanna Cicali, Francesca Genzo (Olaszország) 37.508

3. Hannah Brown, Angela Hannah (Nagy-Britannia) 37.993

K-4 500 m, világbajnok:

 Magyarország (Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta) 

2. Németország 1:30.084

3. Új-Zéland 1:30.215

C-1 200 m, világbajnok:

 Laurence Vincent-Lapointe (Kanada) 45.478 mp

2. Aleszja Romasenko (Oroszország) 46.136

3. Devecseriné Takács Kincső (Magyarország) 47.178