Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Sűrűsödik a magyar csoport

2003.12.04. 12:12
A női kézilabda-világbajnokság második napja nagyobb meglepetés nélkül zajlott, talán csak a magyar válogatott Németország elleni veresége nem papírforma eredmény.
A Kína elleni győzelemmel rajtoló Szlovénia, amely a határ közeli Csáktornyán, szinte hazai környezetben játssza meccseit, nehezen bírt Elefántcsontparttal a horvátországi torna második napján. Az afrikaiak szívósan tartották a lépést, és a végén csak négy góllal maradtak alul a az exjugoszláv csapat ellen. A magyar érdekeltségű D-csoport harmadik meccsén Dánia kilenc góllal múlta felül Kínát; az ázsiaiak legjobb góllövője a tizenhat éves Wang volt.

Az első játéknap bravúrját Ukrajna szállította, a Norvégok legyőzésével, míg a románok harminc góllal voltak jobbak az argentinoknál. Kemény, nagyon jó mérkőzésen a két szomszédos kelet-európai ország kézisei végül döntetlenig jutottak. Pedig az ukránok az első félidőben már hat góllal is elhúztak, a szünetben pedig hárommal vezettek. A románok a fordulás után beerősítettek, átvették a vezetést, de az utolsó percben hiába volt náluk az előny, döntetlenre végződött a C-csoport rangadója. A hatos favoritjának tartott norvégok továbbra is szenvednek: végig szoros mérkőzésen csak két góllal tudták legyőzni Afrika legjobbját, Tunéziát.

A harmadik afrikai vébérésztvevő, Angola sem adta magát könnyen, Oroszország Dél-Korea egygólos legyőzése után újabb szoros mérkőzésen van túl. A B-csoport többi mérkőzésén az ázsiaiak fölényesen verték a cseheket, Ausztria pedig Uruguayon lépett át huszonhét gól különbséggel.

Az A-jelű hatosban a házigazda horvátok Ausztrália ellen újabb könnyű győzelmet arattak és most már a komoly ellenfelekre készülhetnek, például a Szerbia-Montenegró ellen első diadalát arató spanyol és a Brazília ellen galoppmeccset letudó francia válogatott ellen.