Miklós
-7 °C
4 °C

Vereség a világbajnoki döntőben

2003.12.15. 13:34
Bár öt perccel a rendes játékidő vége előtt még hat góllal vezetett a magyar női kézilabda-válogatott a Franciaország elleni vb-döntőben, a vége mégis döntetlen lett, a hosszabbításban pedig nyertek a franciák. Kísért a sydney-i olimpiai döntő, ahol ugyancsak sokgólos vezetést adott el a csapat. A vb gólkirálynője Bojána Radulovics lett, aki Görbicz Anitával együtt bekerült a torna All Star-csapatába is. Pál-in-ger, Pál-in-ger!
Gyakorlatilag hazai pályán, több ezer magyar szurkoló előtt léphetett pályára a magyar válogatott a női kézilabda világbajnokság zágrábi döntőjében. A mérkőzés előtt a csapat több tagja is megbetegedett (Farkas Ágnes volt a legrosszabbul), de végül valamennyien vállalták a játékot.

Tizennégy percen át nem találnak be a franciák

Tekintse meg képeinket!
Fotó: EPA
A franciák szereztek vezetést, és a mérkőzés elején 3-1-re elhúztak. Ezután azonban feljavult a magyar csapat védekezése, és tizenhárom perc alatt úgy szerzett hét gólt, hogy közben egyet sem kapott. Elől Radulovics ellenállhatatlan volt, az ismét zseniálisan védő Pálingernek pedig még hetesből sem tudtak gólt lőni.

A francia edző közben időt kért, és bár csapata tizennégy perc után ismét gólt szerzett, a félidő végéig magabiztosan őrizte előnyét a magyar válogatott. Az utolsó percekre azonban Görbiczet bokasérülés miatt le kellett cserélni, a helyére beállt Siti pedig két támadó szabálytalansággal kezdett. Vogein gyorsan lőtt két gólt, így a szünetre 8-11-re feljöttek a franciák, ráadásul Ferlinget kiállították.

Simának tűnik az egész

A második félidőben huszonöt percen át az történt a pályán, amit a magyarok akartak. Pálinger olyan szenzációsan védett, hogy a franciák már nem merték elvállalni a ziccereket, és ugyan támadásban ekkor már a magyar csapat sem játszott olyan hatékonyan, mint az első félidő közepén, de így is végig vezetett négy-öt góllal.

Öt perccel a meccs vége előtt Ferlinget harmadszor is (egyúttal végleg) kiállították, de a csapat közben akkora fölényben játszott, hogy például emberhátrányban, kínai figurából szerzett gólt.

Egész pályás letámadással fordítanak

Nézegessen képeket kintről
Fotó: GG
Lejeune ezután a meccsen először értékesítette a franciák büntetőjét, akik kijöttek egész pályás letámadásra. Ez megzavarta a magyar csapatot, elől több labdát is eladtak, de még két perccel a vége előtt is három gólal vezettek.

Az utolsó percben már csak két góllal. Ekkor Görbicz gólját lépéshiba miatt valószínűleg tévesen érvénytelenítették a bírók, Cano találatával pedig egy gólra feljöttek a franciák. Húsz másodperccel a vége előtt emberhátrányban indíthatott támadást a magyar válogatott, Görbicz azonban elejtette a labdát, majd a leforduló franciák egyik játékosát úgy rántotta le, hogy azért jogosan kapott piros lapot, a francia válogatott pedig időntúli hétméteresből egyenlített.

Összeroppan a magyar csapat

A teljesen kimerült, védekezésben Ferlinget, az irányító poszton Görbiczet nélkülöző, ráadásul kettős emberhátrányban kezdő magyarok összeroppantak a hosszabbításra. A franciák ugyanakkor hibátlanul használták ki előnyüket, a ráadás első perceiben három gólt is szereztek.

Pálinger ugyan továbbra is jól védett, de a túloldalon Nicolas is remekelt, aki a hosszabbítás második felében Radulovics büntetőjét is megfogta. A hosszabbítást elég simán, 4-1-re nyerték a franciák, megszerezve ezzel első világbajnoki címüket.

..és bentről
Fotó: Csepregi J. Botond
Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: Egy nagyszerű mérkőzésen, amikor már megnyugtató volt az előnyünk, a bírók érthetetlen módon minket sújtottak az ítéleteikkel, hogy izgalmas legyen a végjáték. A franciák éltek a lehetőséggel, ráadásul döntőnek bizonyult, hogy a hosszabbítást kettős emberhátrányban kezdtük. Azt gondolom, hogy amikor egy csapat a hajrában több góllal vezet, akkor is kell egy kis rizikót vállalnia. Óriási lehetőséget szalasztottunk el.

Olivier Krumbholz, a francia válogatott szövetségi kapitánya: Fantasztikus küzdeni tudásunknak és akarásunknak köszönhetjük ezt a felejthetetlen sikert. Nem ijedtünk meg a közönség teremtette atmoszférától, s olyan hajrát produkáltunk, amely az eredményes hosszabbításra is tartást adott. Nagy fegyverténynek tartom a magyar csapat elleni sikert, főleg ilyen körülmények között.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.