A Dunaferr magabiztosan nyerte a Fradi elleni rangadót

2004.09.20. 16:08
A címvédő Dunaferr magabiztos győzelmet aratott a vendég Ferencváros ellen a női kézilabda NB I vasárnapi rangadóján. A férfiaknál a bajnok Veszprém csak nehezen múlta felül az újonc Debrecent.
A női kézilabda-bajnokság rangadóján remekül kezdett a Ferencváros, s meglepetésre a 10. percre 6-2-re elhúzott. Ezt követően azonban feljavult a címvédő védekezése, Pálinger pedig büntetőt és ziccereket fogott, így nem volt meglepő, hogy a 16. percben már a hazaiak vezettek - a mérkőzés folyamán először- egy góllal (8-7).

Kirsner révén egyszer még újra átvette a vezetést a Fradi, de a szünetre már az alaposan feljavult Radulovicsnak köszönhetően a hazaiak háromgólos előnyével vonultak a csapatok.

A fordulást követően már egyértelműen a Bajnokok Ligájában is érdekelt hazaiak domináltak, fokozatosan növelték a különbséget, és tízgólos előnyre tettek szert (32-22). A hajrában aztán egy kicsit már ki is engedhettek, ekkor a Fradi faragott hátrányából, így a vége hatgólos Dunaferr siker lett.

A női bajnokság első rangadóján döntő volt, hogy a hazaiak kulcsembere, Radulovics tizenhárom gólig jutott, míg a másik oldalon a csapatkapitány Kirsner Erika ezúttal nem tudott csapata vezéregyénisége lenni. Az átlövő Tóth Tímea hiába jutott hét akciógólig, a válogatott játékos csak akkor tudott már igazán villogni, amikor a Dunaferr vezetése tudatában kicsit visszavett a tempóból.

Női kézilabda NB-I, 2. forduló eredmények:
Dunaferr NK-FTC 36-30 (17-14)
Esztergomi KSE-DVSC 23-35 (9-18)
Váci NK-Kiskunhalasi NKSE 39-27 (17-13)
Vasas SC-Bp. Kőbányai Spartacus SC 30-29 (14-15)
Pikker-PTE-PEAC - Győri Graboplast ETO KC 23-36 (11-20)
Cornexi-Alcoa - Liss-Hódmezővásárhelyi NKC 28-19 (16-12)

A férfiaknál a címvédő Veszprém csak négy góllal tudott nyerni az újonc Debrecen otthonában. A hazaiak sokáig vezettek, ám az első félidő végén egy tizenkét perces "gólcsend" következtében a bajnok elhúzott és előnyét a meccs végéig megtartotta. A debreceniek küzdőszellemére jellemző, hogy közönségük az utolsó percekben felállva tapsoltak kedvenceiknek.

Férfi kézilabda NB-I, 2. forduló eredmények:
Debreceni KSE-Fotex KC Veszprém 24-28 (12-14)
Győri Tento ETO KC - Nyíregyháza AB-Vill KC 23-20 (11-8)
Csömör KSK - Tatabánya-Carbonex KC 19-29 (11-15)
Honvéd-Hargita KC - PLER-Airport 20-34 (11-17)
Szigetvári KSE-Dunaferr SE 28-42 (13-22)