Rangadókkal kezdődik a kézi-Eb

2004.12.10. 09:22
Az aranyérem itthon tartása a célja a magyar női kézilabda-válogatottnak a csütörtökön kezdődő 6. Európa-bajnokságon. Erre minden esélye megvan a Kiss Szilárd vezette csapatnak.
Valamennyi együttes pályára lép a csütörtökön kezdődő női kézilabda Európa-bajnokságon. Az A-csoportban rögtön csoportrangadóval kezdődnek a küzdelmek, hiszen a végső győzelemre is esélyes norvégok az ukránokkal mérkőznek. A skandinávok nem jutottak ki az idei olimpiára, így fűti őket a bizonyítási vágy - igaz egy megfiatalított csapattal érkeznek -, míg az ukránok meglepetésre bronzérmesek lettek az athéni játékokon. A csoport másik találkozóján az olimpiai részvevő spanyolok minden bizonnyal legyűrik a cseheket, ezzel rögtön nagy lépést tehetnek a továbbjutás felé.

Eb-történelem:
Ez lesz a hatodik Eb. Az elsőn, még 1994-ben negyedik volt a magyar csapat, aztán két év múlva csak a tizedik. Ezt követően jött a Mocsai-éra, amely során 1998-ban bronz-, 2000-ben - szintén olimpia után - aranyéremmel tért haza az együttes. Két éve a dánok otthon tartották az aranyérmet, a magyarok pedig ötödikként zártak. Azóta egy világbajnoki második és egy olimpiai ötödik hely a mieink mérlege.

A B-csoportban az orosz-szlovén találkozó számít rangadónak, hiszen az oroszok tavaly szinte valamennyi korosztályos világversenyen diadalmaskodtak, az olimpiai részvételt nagy meglepetésre mégsem sikerült kiharcolniuk. A szlovénok évek óta feljövőben vannak, akár meglepetésre is képesek lehetnek, kivált, ha klasszisuk, Anja Freser szokásos gólerős játékát ezúttal is hozza. A szerb-horvát összecsapáson minden bizonnyal hatalmas küzdelem várható, remélhetőleg csak a pályán, a nézőtéren nem.

#alt#
Magyarország - Fehéroroszország
Klikk a képre!
A C-jelű négyesben a román-svéd összecsapás szomszédunk diadalát ígéri, míg a dán-német összecsapás kimenetele háromesélyes. Ez talán furcsának tűnhet, hiszen az egyik résztvevő az olimpiai bajnok, Magyarországra azonban "csak" a B-válogatottal érkeznek, így a németek nem tűnnek eleve esélytelennek.

A D-csoportban a magyar-fehérorosz találkozó Pálingerék győzelmét ígéri. A papírforma fölényes sikert jelez előre, a fogadóirodákban minimális összeget nyerhet csupán, aki a magyarokra fogad. A sikerre szükség is lenne, hiszen nincs annál "kellemesebb", mint a csoport leggyengébbnek tartott ellenfele ellen bemutatkozni egy hazai rendezésű világversenyen.

A mieink csoportellenfelei közül a franciák dicsekedhetnek a legjobb eredménnyel az elmúlt időszakból: a két évvel ezelőtti Eb-n harmadik, a tavalyi vb-n - emlékezetes magyarok elleni finálé után - elsők lettek. Az olimpián éppen lemaradtak a dobogóról, viszont megint a magyarok orra alá törtek borsot azzal, hogy a negyeddöntőben búcsúztatták a Mocsai-csapatot.

A csütörtöki program:
A-csoport (Debrecen): Csehország-Spanyolország 17 ó Norvégia-Ukrajna 19:10 B-csoport: (Zalaegerszeg): Oroszország-Szlovénia 18 Szerbia-Montenegró - Horvátország 20 C-csoport (Békéscsaba): Románia-Svédország 18 Dánia-Németország 20:15 D-csoport (Győr): Magyarország-Fehéroroszország 17:45 Franciaország-Ausztria 20
Most viszont megfiatalított gárdával vágnak neki az Eb-nek, így óriási meglepetés lenne, ha megint jól szerepelnének. Az osztrákok egyre érettebb játékot produkálnak, gyaníthatóan a magyarok és közöttük dől el a csoportelsőség sorsa. A fehéroroszoknak bravúr lenne, ha továbbjutnának a kvartettből.

Az Európa-bajnokság dobogósai automatikusan biztosítják helyüket a jövő évi szentpétervári világbajnokságon, az első öt helyezettnek pedig nem kell selejtezőt játszania a két év múlva sorra kerülő következő kontinensbajnokságra.

Lebonyolítás, csoportok

Mindegyik négyes csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe, és magával viszi az egymás elleni eredményeket. A debreceni norvég, cseh, ukrán, spanyol és a zalaegerszegi orosz, szerb-montenegrói, szlovén, horvát, valamint a békéscsabai dán, román, német, svéd és a győri magyar, francia, osztrák, fehérorosz csoport van azonos ágon.

A győri és debreceni középdöntőben - továbbjutás esetén ide kerülnek a magyarok - újabb három összecsapás következik. Ezek után az első két helyezettek vívják az elődöntőt.

Csoportbeosztás:
A-csoport (Debrecen): Norvégia, Csehország, Ukrajna, Spanyolország
B-csoport (Zalaegerszeg): Oroszország, Szerbia-Montenegró, Szlovénia, Horvátország
C-csoport (Békéscsaba): Dánia, Románia, Németország, Svédország
D-csoport (Győr): Franciaország, Magyarország, Ausztria, Fehéroroszország