Visszavonul a világválogatott kézis

2005.04.29. 11:25
Farkas Ágnes hiába ért el számtalan sikert pályafutása során, úgy döntött, idén nyáron felhagy a kézilabdával. A harimnckét éves átlövő úgy érzi már nincs meg benne a kellő tűz egy újabb alapozáshoz, és mihamarabb szeretne gyermeket is. A kézilabdától azonban nem akar teljesen elszakadni.
Farkas Ágnes, a dán Aalborg kézilabdázója bejelentette, hogy az idény végén befejezi az aktív játékot. "A hír igaz, nem vállalom tovább a légióséletet, sőt, a pályafutásomat is befejezem a szezon végeztével" - nyilatkozott a korábbi válogatott átlövő a handball.hu internetes lapnak.

Családalapítás és törődés a határon túliakkal

A harminckét éves sportoló azután döntött így, hogy a norvég Gjerpen egyéves szerződést kínált neki, ám a játékos ügynöke értesítette a klubot ügyfele elhatározásáról. Az elmúlt évtized egyik legjobb magyar játékosa a Nemzeti Sportnak elmondta, sem magyar, sem külföldi szerződés nem tántoríthatja el döntésétől.

Az átlövő már nem kívánja az alapozásokat, és új kihívásokat kíván keresni az életben. Ezt azonban mindenképpen itthon kívánja megtenni. Mindenekelőtt egy babát szeretne párjával, de nem akar elszakadni a kézilabdától, alapítványt akar létrehozni, a határon túli, kiemelten az erdélyi kézilabda-utánpótlás támogatására.

Fradi, Kapronca, Újváros, Fradi

Az 1973-ban született játékos 1981-ben kezdte pályafutását az Épitőkben. 1992-től a Budapesti Spartacus, 1993-tól a Ferencvárosi Torna Club, 1996-tól a német BVB Borussia Dortmund, 1997-től a horvát Podravka Koprivnica, 1999-től a Dunaferr, majd 2000 őszétől ismét a Ferencváros játékosa. Ezt követően 2003 nyarán igazolt a dán Aalborghoz.

Magyarországon négyszer (1991, 1994, 1995, 1996 és 2002) bajnoki elsőséget, ötször (1992, 1994, 1995, 1996 és 2000) pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett. 1998-ban és 1999-ben horvát bajnok és kupagyőztes lett. 1994-ben a Kupagyőztesek Európa Kupája, 1997-ben pedig az EHF Kupa ezüstérmese. 1999-ben a Szuper Kupa győztese, 2001-ben magyar gólkirálynő.

Kétszeres vb-, egyszeres olimpiai ezüstérmes

1993-tól volt tagja a válogatott keretnek. Az 1993-as norvégiai világbajnokságon hetedik lett, az 1994-es németországi Európa-bajnokságon negyedik, és ő lett a torna gólkirálynője. 1995-ben ezüstérmes az osztrák-magyar rendezésű világbajnokságon. 1996-ban súlyos sérülése miatt kimaradt az atlantai olimpiai csapatból.

Az 1997-es németországi világbajnokságon kilencedik, 1998-ban bronzérmes a hollandiai Európa-bajnokságon. Az 1999-es világbajnokságon ötödik. Tagja a 2000-es sydneyi olimpián ezüstérmes csapatnak, és az ugyanebben az évben rendezett bukaresti Európa-bajnokságon diadalmaskodó együttesnek. Résztvevője volt a 2003-as világbajnokságnak is, melyen a Mocsai-csapat ezüstérmet szerzett. A tavaly decemberi hazai rendezésű Európa-bajnokságon saját döntése miatt nem lépett pályára. A magyar válogatottban összesen 163 alkalommal lépett pályára.