Két góllal közelebb a BL-döntőhöz a Veszprém

2006.03.26. 17:48
A kézilabda Bajnokok Ligája első elődöntő mérkőzésén a magyar bajnok MKB-Veszprém két góllal, 29-27-re győzte le a kevéssel esélyesebbnek tartott riválisát, a spanyol Portland San Antonio Pamplonát. A hazai csapat többször vezetett öt góllal, de a hajrát jobban bírták idegekkel a vendégek, és könnyen ledolgozható a Magyarországon összeszedett hátrányuk.
A kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőinek sorsolásánál egyaránt a Veszprémet szerette volna kapni a másik három rivális - Flensburg, Ciudad Real -, így a magyar bajnok érthetően szerette volna megmutatni a pamplonai Portlandnek, hogy nagyon rosszul járt, amikor Magyarországra kellett látogatniuk.

Hét percig kellett várni az első magyar gólra

A két gárda BL-elődöntőben már kétszer találkozott egymással, az első mérkőzés mindkétszer sorsdöntőnek bizonyult, mert valamelyik együttes olyan jelentős előnyt szerzett a visszavágóra, hogy sikerrel vették a visszavágót. (Egyik sem tudta azonban a végső sikert megszerezni, a spanyolokat a francia Montpellier, a magyarokat a német Magdeburg győzte le.)

A vasárnap délutáni mérkőzést a spanyolok kezdték, Lozano és Rocas góljaival gyorsan előnybe is kerültek, és az első veszprémi gólra egészen a hetedik percig kellett várni, akkor Gál Gyula tudta feltörni az igen kemény és határozott spanyol védekezést.

Buday, Perez és Lazarov is belejött

A tizenkettedik percben vezetett először a magyar bajnoki cím védője (6-5), de Perez, Buday és Lazarov csillogása nem volt elég ahhoz, hogy a spanyolok ne fordítsák a maguk javára villámgyorsan a kiküszködött vezetést.(8-9)

A játékrész második első felére feljavult a Veszprém védekezése, a horvát olimpiai bajnok Vlado Sola pedig a kapuban hozzá tudta tenni a játékhoz a szükséges pluszt, emberhátrányból is két gólt lőttek a szélsők, a szünetre még inkább rákapcsoló Zovko-társulat három gólt vihetett magával.(17-14)

Ötgólos különbség többször volt

A fordulás után - hátrányból - ismét Gál nyitotta a gólok sorát, a négygólos különbség azonban megintcsak gyorsan elolvadt, mert a legutóbb a világ legjobbjának választott horvát Ivano Balics nagyszerűen irányított, és ha kellett, akkor maga oldotta meg a góllövés feladatát. Rajta kívül a szélső, Rocas volt elemében, de Sola az ő kísérleteiket is hárította a félidő derekán, az újonnan lendületbe jövő magyar csapat pedig ötgólos előnyre tett szert.(24-19)

Ezt a folytatásban, az ötvenötödik percig megőrizni sikerült, hozzátenni viszont már nem, mert a támadójátékban épp a végjátékra fogyott el az ötletesség. A végén pedig a fegyelmezetlenségek: Lazarovot szöveg miatt kiállították, csak az lehetett a kérdés, hogy a vendégek mennyire tudnak közelebb kerülni a hazai csapathoz.

A nézők sem bírták idegekkel

A végeredmény 29-27 lett, ami nem sok jóval kecsegtet a visszavágóra, de nagyon fegyelmezett játékkal esetleg ki lehet vívni a továbbjutást. Az izgalmakat az utolsó percekben a nézők sem bírták, kicsit a román játékvezető páros ellen is tüntetve, műanyagflakonokat hajigálták a játéktérre. Zovko mesternek kellett csitítania a renitenseket.

Úgy érezték, a bírók nem teljesítették azt a jogosnak tűnő óhajt, hogy a Veszprém ténylegesen hazai pályán játszhasson - többször hoztak furcsa ítéleteket -, ám ennek ellenére lehetett volna nagyobb a két klassziscsapat közötti különbség.

MKB-Veszprém-Portland San Antonio (spanyol) 29-27 (17-14)
gól: Lazarov 6/1, Perez 6, Gál,Buday 4-4, Iváncsik 3, Eklemovic, Tombor 2-2, Myrhol, Pásztor 1-1, illetve Rocas 8/4, Lozano, Balic 4-4, Ruesga, Garralda, Ortigosa, Lubej, Carvajal 2-2, Jörgensen 1