Mária
-6 °C
-2 °C

Hatgólos hátrányból nyert öttel a Győr

2006.04.15. 19:43
Káprázatos hajrával, hatgólos hátrányból 33-28-ra verte a Győr női kézilabda csapata a norvég Larvikot a KEK elődöntőjében. A címvédő norvégok az utolsó negyedórát leszámítva uralták a mérkőzést, a befejezés azonban a hazai csapatnak sikerült nagyszerűen, bebizonyítva: nem magyar betegség, kivált nem magyar átok tetemes előnyről veszíteni.
Görbicz kihagyott, majd értékesített büntetőjével kezdődött a KEK elődöntő győri felvonása, ám ezt követően sorozatban öt gólt lőttek a bátran támadó és remekül védekező norvégok.

Kettős hátrányban is norvég gól

A hetedik percben időkérésre kényszerült Róth Kálmán vezetőedző, aki keményebb, zártabb védekezést kért játékosaitól. A skandinávokat nem zavarta meg, a védekezésváltás, a különbség állandósult, és még norvég emberhátrányban sem tudott közelebb férkőzni az ETO, a dán olimpiai bajnok Rantala ugyanis szenzációsan védett.

Demoralizáló és megalázó volt, amikor a Larvik a huszadik percben kettős emberhátrányban - kétszer - is eredményesnek bizonyult, közvetlenül ez előtt pedig a Győr a harmadik hétméteresét hagyta ki.

Görbicz magához tért a második félidőben

Bármit próbált kitalálni a hazai gárda, a vendégek könnyedén újítottak. Görbiczet egyszerűen is semlegesítették, így akcióból nem is tudott betalálni, akit olykor Temes helyettesített a góllövésben. A szünet előtt már egy kicsit könnyelműsködtek a norvégok, így apadt az előnyük.

A második félidő is rontott hazai hetessel kezdődött, a larvikiak megint simán visszaállították az ötgólos különbséget.

Ezek után azonban Görbicz lassan magához tért, ennek köszönhetően 18-20-ra módosult az állás, majd tovább tartott a lendület, és a 42. percben összejött az egyenlítés (22-22), illetve kisvártatva a fordítás (24-23) is.

Tizenegy gólos hajrá

Az utolsó negyedórában is inkább a Győr uralta a pályát, szép lassan növelte előnyét (28-25). A korábban magabiztos, ám ekkorra kicsit megszeppent Larvik vezetőedzője időt kért, de a norvégok nem tudták tartani a hajrára sziporkázó román Lazert. Az ETO a záró négy percben nem kapott gólt, miközben négyet szerzett.

A norvégok a 33. percben még 19-13-re vezettek, onnan 20-9-re "nyert" a Győr. Ezzel azt is bebizonyították, hogy a hajrában elveszített mérkőzés egyáltalán nem magyar betegség, kivált nem magyar átok.

Nem teljesen elégedett a győri tréner

Róth Kálmán úgy nyilatkozott a meccs után, hogy nem teljesen elégedett, és ebben egyértelműen az első félidő lélektelen és tanácstalan játéka játszik közre. A különbséget ugyanakkor biztatónak nevezte.

A visszavágót jövő szombaton 18:20-tól rendezik Larvikban. A másik ágon a norvég Gjerpen Skien és Buducnost Podgorica (szerb-montenegrói) csap össze.

EHF-Kupa: minimális Fradi-győzelem, ötgólos Loki-vereség

Az EHF-Kupában érdekelt két magyar csapat közül mindkettő nehéz helyzetbe került a szombati elődöntők után. A Debrecen 26-21-re kapott ki a horvát Koprivnica otthonában úgy, hogy a félidőben még egy góllal vezetett.

A Ferencváros is nagyszerűen hajrázott az ukrán Zaporizzsja ellen a Népligetben, és a félidőbeli négygólos hátrányát ledolgozva eggyel legyőzte esélyesebb riválisát. A végeredmény 24-23 lett.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.