Másodszor is visszatért a rákos Velikij

2009.03.15. 14:56
A Hamburg irányítója, a 2000-es Eb gólkirálya, Oleg Velikij meghatódottan beszélt visszatéréséről, amire több mint egy éve készült. Egy gólt dobott a bajnoki címvédő Kielnek a bőrrákkal kezelt játékos, csapata kikapott, mégsem lehetett boldogtalan.

Az év legszebb pillanata volt, írja a német Bild tudósításában, amikor a nagy érdeklődéssel várt német kézilabda rangadón visszatért Oleg Velikij. A Hamburg a Kiellel játszott, vagyis a másodikhoz látogatott az éllovas, amelyik tavaly a Bajnokok Ligája döntőjébe került.

77708ff745

Az Ukrajnában született, de 2004 óta német állampolgár Velikij 14 hónapos kihagyás után volt újra a pályán. A tizenkilencedik percben cserélték be - egy gólt dobott -, végül csapata 34-33-ra kikapott hazai pályán.

“A legnagyobb álmom vált valóra. Egyáltalán nem tudnám most szavakkal leírni, milyen érzések vannak bennem. Pedig több mint egy éve várok erre a pillanatra, és készülök erre a napra. Hát elértem” - nyilatkozott az irányító.

A játékosról a 2008. januári Európa-bajnokságon derült ki, hogy rákja van. A tornán megsérült, keresztszalag-szakadást szenvedett mindjárt az első meccs elején. A vizsgálatok mutatták ki, nemcsak a térdével kell kezelni, hanem kemoterápiára is szüksége lesz, és az olimpiát is kénytelen lesz kihagyni.

A hír sokkolta a 2005-ben EHF-kupagyőztes kézilabdást, de egy pillanatra sem adta fel, mindennél jobban bízott visszatérésében. Kivált, mert már egyszer kezelték, 2003-ban vették észre először nála a bőrrákot.

Visszatérése akkor egy év után sikerült, most kevéssel többet kellett kihagynia a harmincegy éves játékosnak, aki a bajnoki hajrában a Hamburg nagy erőssége lehet.

Nem ritka, hogy sportolók rákos betegségükből felépülnek. Elég csak a kerékpáros Lance Armstrong, vagy a jégkorongos Mario Lemieux, vagy a finn Sako Koivu esetére gondolni. Magyarországon két kapus: Szeiler József és Kövesfalvi István folytatta pályafutását, miután a rosszindulatú daganatot eltávolították szervezetükből.