Árpád
3 °C
12 °C

Zácsik Szandra játszhat a junior Eb-n

2009.08.10. 14:38

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) fellebbviteli bizottsága Zácsik Szandra, illetve a magyar szövetség (MKSZ) fellebbezése alapján eltörölte a játékos hat hónapos eltiltására és pénzbüntetésére vonatkozó elsőfokú határozatot, így elhárult az akadálya annak, hogy a Ferencváros átlövője pályára lépjen a pénteken kezdődő, hazai rendezésű női junior Európa-bajnokságon. Erről az MKSz tájékoztatta hétfőn az MTI-t. A 19 éves kézilabdázót azért marasztalta el július közepén az EHF, mert szerződést kötött a szlovén Krim Ljubljanával, majd meggondolta magát, és hosszabbított a zöld-fehérekkel.

„A mai napon semmis lett az EHF elsőfokú határozata, azaz Zácsik jelenleg játszhat a nemzeti válogatottban – idézte a handball.hu Sinka Lászlót, az MKSZ elnökét. – Az Európai Kézilabda Szövetség egyértelművé tette, hogy a játékosnak a Krim Ljubljana a szerződéses klubja, ezért a Ferencvárosnak és a szlovénoknak kell megegyezniük a hogyan továbbot illetően. A két klub - véleményem szerint - dűlőre tud jutni, és akkor már semmi akadálya nem lesz annak sem, hogy Szandra a Ferencvárosban szerepelhessen”. (MTI)