Árpád
3 °C
12 °C

A dobogó a cél a megfiatalított PLER-nél

2009.08.25. 13:16



Megfiatalított csapattal, kisebb költségvetéssel is a dobogót célozza meg a hétvégén rajtoló bajnokságban a PLER KC férfi kézilabdacsapata. A nyáron több játékos is távozott a csapattól, közülük a legnagyobb veszteséget a válogatott jobbszélső, Harsányi Gergely eligazolása jelenti. Helyükre négy ifjúsági korú, de korosztályos válogatott kézilabdázó került be a felnőtt keretbe, s két év után Pál Gergely is visszatért a PLER-hez. Az együttes átlagéletkora így a 21 évet sem éri el, ennek ellenére Nagy Károly vezetőedző is úgy gondolja, együttese képes lehet előrelépni, s fellépni a dobogóra. A klub eddig fő támogatói megmaradtak, ugyanakkor nemcsak a játékosállomány, hanem a vezetőség is átalakult a PLER-nél. A másodedző ifj. Kiss Szilárd családi okok miatt távozott, helyére senkit sem szerződtettek, feladatkörét a vezetőedző látja el. A szakosztályvezető a csapat korábbi kapusa, Zsembery Tamás, míg a technikai vezető a még mindig aktív játékos, Forgács Gyula lett. Szintén újdonság, hogy a csapat hazai mérkőzéseinek 70 százalékát ezentúl nem a Lőrinci Sportcsarnokban, hanem az európai színvonalú Pestszentimrei Sportkastélyban rendezik meg, a fennmaradó 30 százalékát – a kiélezettnek ígérkező meccseket – pedig az augusztusban 20 éves fennállását ünneplő Népfürdő utcai Elektromos Sportcsarnokban játsszák.