Görbicz világklasszisként, 11 góllal visszatért

2010.01.10. 19:15
A magyar kézilabda bajnok Győr a két évvel ezelőtti győztes orosz Zvezda Zvenyigorodot színvonalas, hatalmas iramú meccsen 27-25-re felülmúlta a Bajnokok Ligájában. Görbicz Anita igazi vezérként játszott, hetest nem hibázott.

A legutóbbi Bajnokok Ligája-sorozatban a Győr női kézilabda csapata döntős volt, most fontos csoportmeccseket veszített el idegenben, ezért győzelmi kényszerbe került a legjobb nyolc közé jutásért is.

Már a tavaly novemberi, negyedik fordulóban nyernie kellett, ha tovább akart jutni. Spanyolországban hat góllal sikerült, a decemberben világbajnok orosz csapatra épülő Zvezda Zvenyigorod sokkal nehezebb ellenfélnek ígérkezett, mégha itthon is kellett velük játszani.

gör3

A Győrbe nemzetközi tétmeccsen most tért vissza a tavaly májusban megsérült Görbicz Anita, és rögtön érezhető is volt részvétele. Jól mozgatta társait, a heteseket is tökéletesen hajtotta végre, a világ egyik legjobb kapusának, Suslinának nem volt esélye a hárításra.

A nyolcadik percben 4-2-re vezetett a hazai csapat, innen 7-4 lett, majd 9-6. Görbicz mellé kezdtek felzárkózni a társak, Mravikova és Vérten a szélről lőtt gólt, Spiridont is meg lehetett találni beállóban a félidő hajrájára, Kovacsics is szép gólt lőtt, így a játékrész végére lett a legnagyobb a különbség. (14-10)

Az oroszokban a kiváló kapus mellett Koroljeva tartotta a lelket, ha ő nincs, még nagyobb a különbség.

A második félidő elejére sem mérséklődött a hatalmas iram, és a színvonal sem esett vissza. A nagy rohanásba jó néhány hiba is csúszott, eközben Pálinger is megmutatta, nincs rossz formában.

A félidő felére egyre csökkent a magyar előny (19-18), az oroszok támadhattak az egyenlítésért, de hibáztak, ehelyett mindjárt hárommal vezettek a mieink. (22-19)

A folytatásban is hullámzott a meccs, a háromgólos előny egy pillanat alatt eltűnt, majd újra háromra növekedett. Görbicz jól passzolt, Kovacsics bátran vállalkozott, a brazil Amorim pedig a legfontosabb pillanatokban jól célzott.

görbicz

A 27-25-ös győzelem megérdemelt, a Győr megelőzte csoportjában az orosz bajnokot, ezzel saját kezébe vette a sorsát, de a román Valceát még le kell győzni a továbbjutásért.

Görbiczen egyáltalán nem látszott a kihagyás, olyan megoldásokat mutatott be, amelyekre csak ő képes az egész női mezőnyben, emellett labdákat szerzett, ő viszont alig szórt el.

„Tökéletesnek nem mondhatom magam, ezért is kértem cserét, amikor már nem bírtam. Nem tartottunk az oroszoktól, sokat készültünk rájuk, nagyon vártuk a meccset. Nagyon koncentráltam a heteseknél, szerencsére bejött. A második félidő közepén kapkodtunk, akkor sok lerohanásos akció volt, de mivel mi lőttünk gólt, megnyugodtunk. Talán ez volt az egyik döntő pont” - nyilatkozott Görbicz a meccs után a Viasaton.

Jegyzőkönyv

Győr-Zvezda Zvenyigorod 27-25 (14-10)
A magyar gólszerzők: Görbicz 11 (7), Amorim 5, Kovacsics, Mravikova 3-3, Vérten, Spiridon 2-2, Bradeanu 1.
Oltchim Valcea (román)-Itxako (spanyol) 27-26 (15-14)
Az állás: 1. Valcea 8 pont, 2. Győr 6 pont, 3. Zvezda 5 pont, 4. Itxako 1.