A Győr szlovén és horvát ellenfelet kapott a női kézi BL-ben

2010.07.13. 12:12

A legutóbb elődöntős Győr a szlovén Krim és a horvát Podravka mellett egy selejtezőből feljutott ellenféllel találkozik majd a női kézilabda Bajnokok Ligája október elején kezdődő csoportkörében.

A handball.hu információi szerint a Bécsben rendezett keddi sorsoláson a másik magyar BL-résztvevő, a Debrecen a második selejtezőkörben kezdi meg szereplését, a dán KIF Vejen, a lengyel SPR Lublin SSA, illetve a szerb RK Zajecar csapataival mérkőzik meg a csoportkörbe kerülést érő első helyért. A második selejtezőkör csoportmeccseit szeptember 17. és 19. között rendezik meg.

A győriek a Krim Ljubljana, a HC Podravka, illetve a 2. selejtezőkör 2. csoportjának győztesével mérkőznek. A csoportkör első játéknapja október 9-10-én, az utolsó pedig november 20-21-én lesz. Az első két helyezett jut a középdöntőbe.

A csoportkör beosztása
A csoport:
Viborg HK (dán)
Dinamo Volgograd (orosz)
Buducnost T-Mobile (montenegrói)
a 2. selejtezőkör 3. csoportjának győztese
B csoport:
Hypo Niederösterreich (osztrák)
HC Leipzig (német)
Itxako Reyno De Navarra (spanyol)
a 2. selejtezőkör 4. csoportjának győztese
C csoport:
Oltchim Valcea (román)
Larvik HK (norvég)
Toulon Saint Cyr Var HB (francia)
a 2. selejtezőkör 1. csoportjának győztese
D csoport:
GYŐRI AUDI ETO KC
RK Krim Ljubljana (szlovén)
HC Podravka Vegeta (horvát)
a 2. selejtezőkör 2. csoportjának győztese