Emma
3 °C
10 °C

Sorsoltak az európai kézilabdakupákban

2010.07.27. 14:01

A Ferencváros női kézilabdacsapata a szlovák HK Gabor Banovce együttesével találkozik a Kupagyőztesek Európa Kupájának harmadik fordulójában. Az első mérkőzésre november 13-án vagy 14-én kerül sor idegenben, a visszavágóra pedig egy héttel később Budapesten.

Ugyancsak kedden, Bécsben tartották az EHF Kupa sorsolását. Ebben a sorozatban a Syma Váci NKSE a lengyel Vistal Laczpol Gdyniával, a Mondi-Békéscsaba ENKSE pedig a szlovén RK Olimpijával csap össze a második fordulóban. Előbbi idegenben, utóbbi itthon kezd. A mérkőzésnapok: október 16-17. és október 23-24.

A férfiaknál a KEK harmadik fordulójában a Balatonfüredi KSE a moldovai HC Olimpus-85-USEFS együttesével csatázik először saját közönsége előtt, majd vendégként november 20-21-én, illetve egy héttel később. Az EHF Kupában a küzdelmekbe a november végi harmadik fordulóban bekapcsolódó Tatabánya Carbonex KC és a Dunaferr ellenfelére október 12-én derül fény az európai szövetség honlapja alapján.