Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Kaptam egy határidőt, amíg döntenem kell

2011.12.21. 10:37

A magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi csapatkapitánya, a 2004-es olimpián negyedik Nagy László 2009. júniusában szerepelt utoljára magyar színekben. Azóta lemondta a válogatottságot - volt, hogy gerincsérülésre hivatkozott -, nem vett részt egyetlen edzőtáborban sem, a vb-szereplést állítólag azért mondta le, mert nem tudott ráhangolódni.

Időközben rendre cáfolta, hogy spanyol lenne, nincs is spanyol útlevele, most viszont az abc.es nevű portálon sokatmondó cikk jelent meg.

„Határidőt kaptam, hogy eldöntsem, Spanyolországban akarok-e játszani, vagy sem. Hamarosan eljön az idő, amikor ezt a döntést meg kell hoznom. Többet egyelőre nem szeretnék mondani” – jelentette ki a Barcelonával a nyáron Bajnokok Ligája-győzelmet szerző Nagy.

"Valóban beszéltem az EFE újságírójával, ám határidőről szó sem volt köztünk, mert nincs is semmilyen határidő. Talán az újságíró ezt szűrte le abból, amit beszéltünk, de ez tévedés - nyilatkozta az MTI-nek Nagy László. - Ugyanúgy, ahogy eddig is, nem kívánok ezzel a témával különösebben foglalkozni. Fontos kupameccs előtt állok csapatommal, és arra koncentrálok."

Mivel több mint tíz éve Spanyolországban él, jogosult lenne az állampolgárságra. Mivel az olimpiáig három évet kell kihagynia, akár nevezhetné is a csapatba Valero Rivera, aki az első edzője volt a katalánoknál.

Riverának a védekezésben nagyon jól jönne a 209 centis Nagy, és a balkezes átlövő posztján is használhatná Gurbindo és Malmagro mellett, nyilván egyikük helyett. Spanyolország a legutóbbi vb-n harmadik lett, Magyarország a hetedik. Spanyolország az olimpián is éremesélyes, Magyarországtól a nyolc közé jutás reálisan elvárható, pontosabban már ahhoz is bravúr kell, hogy Mocsai Lajos csapata ott legyen Londonban.

A hírügynökség megemlíti, élete legjobb pillanataiban láthatjuk őt, az Atletico Madridnak például nyolc gólt lőtt a 25-23-as meccsen két hete, ezzel abszolút befolyásolta a végeredményt.

„Mindig a legjobbamat akarom nyújtani, fizikailag és mentálisan is jól érzem magam, ezzel pedig csak megnőtt az önbizalmam.”