A gyengülő Podgoricát jól el kellene verni

2013.02.02. 09:52

Több mint két hónapos szünet után újra indul a női kézilabda-Bajnokok Ligája. A Győr rögtön megismétli a legutóbbi döntőt, hiszen a montenegrói Podgorica lesz az ellenfele. A Győr idegenben lőtt kevesebb góllal veszített tavaly, idén azonban a sorozat toronymagas favoritja, és nem szabadna, hogy gondot okozzon egy hazai győzelem.

Még akkor sem, ha időközben Montenegró Európa-bajnok lett decemberben, a válogatottból pedig nyolc játékos a Buducsnosztban játszik, az edző is ugyanaz, Dragan Adzsics. Nincs viszont Bojana Popovics, aki visszavonult, ő szórta meg a magyarokat a döntő hazai meccsén tavaly, tizennégy gólt vállalt, egyszerűen nem tudták tartani.

A villámgyors balszélső, Mehmedovics sem játszhat, ő az Eb-n sérült meg. A balkezes Katerina Bulatovic pedig a román Valceához szerződött a nyáron.

Milena Knezevic, a sorozat eddigi legeredményesebb, 54 gólos játékosa viszont itt lesz, az ő kikapcsolása kulcsfontosságú.

A Győrnél is voltak változások a bő fél év alatt, elég csak az edző személyét nézni, hiszen a norvég Karl Erik Böhnt a spanyol Ambros Martín váltotta. Pálinger és Gros már nem a keret tagja, gyengébb azonban semmiképp sem lett a megfiatalított magyar bajnok, elég csak Rédei Soós Viktória érkezésére valamint góljaira gondolni, és a Lekic, Löke, Amorim, Görbicz mag is megmaradt, a szélen Radicsevics kap helyet.

A meccs vélhetően ezúttal is a védekezés keménységén fog múlni, ahogy egy éve is, és a Győrnek fel kell vennie a versenyt, nem maradhat alul a brusztolásban a fizikailag nagyon erős és igen magas fallal szemben.

Minden gólért meg kell majd küzdeni - Adzsics szerint ez lesz a döntő -, sok lerohanás és könnyű gól nem valószínű, bár az orosz Zvezda Zvenyigorod hazai pályáján 31 gólt tudott lőni a Podgoricának.

A montenegróiak 23 lőtt góllal is nyertek meccset - a német rivális (Thüringer) tizenötig jutott -, de húsz góllal is veszített már. Szintén a németek ellen, idegenben.

Ha a Győr tudásának és legmagasabb sebességének 80 százalékát adja, nem lehet baja, és egész biztos, hogy a tavalyi BL-döntő elveszítése megkettőzi az erőket.

A találkozó 16 órakor kezdődik, a Digisport adja.