Perez Carlos májusban búcsúmeccset játszik

2013.02.07. 12:45

Már csütörtökön új klubjához, a katari al-Samal csapatához utazik és ott szombaton mérkőzést játszik Perez Carlos, az MKB Veszprémet tizenhat év után elhagyó, kubai születésű kézilabdázó. A 41 esztendős átlövő - ahogy a magyar klub honlapján is olvasható - a helyi kézilabdázás ikonjává vált, szerénységével, emberségével és tudásával.

"Meg sem fordult a fejemben, hogy így megyek el Veszprémből - mondta Perez. Mindenki tudta, hogy közeleg a búcsú ideje. Negyven év fölött az élsportolóknál ez természetes."

Saját bevallása szerint a mostani szezon elején kicsit neheztelt az új edzőre, Carlos Ortegára, mert kevesebb játéklehetőséget kapott tőle, később azonban normalizálódott a kapcsolatuk. A magyar válogatottal az athéni és a londoni olimpián is negyedik helyen zárt játékos aztán eljutott odáig, hogy rádöbbent: neki már valóban megterhelő a folyamatosan nagy fizikai igénybevétel, s a motivációja sem volt a régi. Ekkor jött számára a katari ajánlat, családja pedig hamarosan utána utazik.

A veszprémi klubtól békében, barátságban vált el, és ígéri, májusban visszatér egy búcsúmérkőzés erejéig. Elárulta még, hogy amikor német és spanyol klubok ostromolták, akkor azért nem ment el, mert a pénz nem minden.

"Veszprém befogadott, csodálatos barátokat szereztem. Persze néha eljátszottam a távozás gondolatával, de komolyan sohasem került szóba, hogy elmenjek" - mondta Perez, hozzátéve, hogy a veszprémi közönség Európában egyedülálló.

Perez a Veszprémmel tizenháromszoros bajnok, BL-döntős és KEK-győztes, Magyarországon négyszer volt az év játékosa.