Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

A Veszprém 8 éve nem kapott ki ennyire

2013.02.17. 20:56
Először kapott ki a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában az MKB: a magyar bajnok a címvédő német Kiel csarnokában szenvedett súlyos, 32-21-es vereséget. A már biztos nyolcaddöntős Veszprém pontszerzéssel bebiztosíthatta volna a csoportelsőségét.

A meccs Nagy László góljával kezdődött, de a magyar csapat ekkor vezetett utoljára. Egy ideig fej fej mellett haladtak, aztán ellépett a Kiel, mert kapusa, Thierry Omeyer remek napot fogott ki.

Az első félidő feléhez közeledve felzárkózott a Veszprém, egyenlítenie is sikerült, de ezzel a csapatban ezen a meccsen nem volt több. A szünetre négy góllal vezetett a Kiel (17-13).

A folytatásban a Veszprém kicsit közelebb férkőzött, de aztán a Kiel fokozatosan elhúzott az enervált magyar csapattól, amely sem támadásban, sem védekezésben nem tudta felvenni a versenyt a címvédővel.

A vége nagy vereség lett, a Veszprém azt sem tudta elérni, hogy ne nőjön a különbség kétszámjegyűre. Az MKB 2005 novembere után kapott ki megint tíz góllal.

A vereség ellenére a Veszprém a csoportja élén maradt 16 ponttal, a Kielnek 14 pontja lett. A Veszprém akkor is csoportelső lehet, ha az utolsó fordulóban legalább egy pontot szerez otthon az Atléticótól.

Férfi BL, 9. forduló, B csoport

THW Kiel (német)-MKB Veszprém 32-21 (17-13)
a magyar csapat góldobói: Nagy L. 5, Császár 4, Iváncsik T. 3 (2), Gulyás 2, Terzic 2, Iváncsik G. 1, Oneto 1, Rodriguez 1, Sulic 1, Ugalde 1
A csoport további eredményei:
Atlético Madrid (spanyol)-Sävehof (svéd) 32-25 (14-11)
szombaton játszották:
Celje (szlovén)-Constanta (román) 24-19 (11-6)
Az állás: 1. Veszprém 16 pont, 2. Kiel 14, 3. Atlético Madrid 10, 4. Celje 6, 5. Constanta 4 (209-255), 6. Sävehof 4 (252-301)