Gyöngyi
9 °C
9 °C

Budapest rendezné a 2014-es női kézi BL-négyesdöntőt

2013.09.10. 12:06

Az augusztusi, rangos győri nemzetközi tornát szervező SportConcept menedzseriroda megpályázza a női Bajnokok Ligája 2014-es négyesdöntőjének megrendezését. Amint azt a menedzseriroda tulajdonosa, Bognár Nándor az MTI-nek kedden elmondta: a mai határidővel beadják a pályázatukat, helyszínként pedig a Papp László Budapest Sportarénát jelölték meg. A Final Four május 3-án és 4-én lenne.

"Csak pletykák vannak arra vonatkozóan, kik érdeklődnek még a rendezés iránt, de nem kizárt, hogy más magyar pályázat is lesz" - fogalmazott Bognár, aki kiemelte: cége nagy sikerrel rendezte meg augusztusban azt a viadalt - nem titkolta, referenciatornának szánva -, amelyen több sztárcsapat, így például a BL-ben címvédő Győri Audi ETO KC is szerepelt.

Hozzátette: sok minden szól a magyar rendezés mellett, többek között az, hogy a Győr mellett az FTC-Rail Cargo Hungaria is esélyes a négy közé jutásra, így garantált lenne a teltház, míg más külföldi pályázat esetén kisebb a valószínűsége annak, hogy az adott város - például Szkopje vagy Ljubljana - csapata bekerül az elődöntőbe.

Az európai szövetség várhatóan szeptember 20-ig dönt a helyszínről. Amennyiben most nem érkezik megfelelő pályázat, leghamarabb a következő szezonban kerül majd sor Final Fourra.

Mivel a női BL-selejtezői már zajlanak - az FTC és az Érd most hétvégén érdekelt, míg a címvédő Győr alanyi jogon tagja a 16-os főtáblának -, ha lesz négyesdöntő, akkor menet közben kell módosítani a versenykiírást.

Michael Wiederer, az EHF főtitkára márciusban Budapesten - miután találkozott a magyar szövetség vezetőivel - bejelentette: nagy az igény a magyarok részéről, hogy az első női Final Fournak Budapest legyen a házigazdája.

A férfiak mezőnyében 2010 óta rendeznek négyes döntőt - mégpedig óriási közönségsikerrel - a legrangosabb európai klubsorozatban.