Tomori Zsuzsa visszatérhet Győrbe

2014.01.29. 09:53

A hétvégén elkezdődik a nőknél a kézilabda Bajnokok Ligája második csoportköre, és mivel a Győr első ellenfele a montenegrói Buducsnoszt Podgorica, azonnal megindultak a találgatások Katerina Bulatovics jövőjéről. Az Európa-bajnok balkezes átlövő ugyanis hazatérhet korábbi csapatába, amelyikkel 2012-ben BL-t nyert.

Mivel Tomori Zsuzsa nem hosszabbította meg szerződését a Ferencvárossal, nem nehéz összekapcsolni a két hírt, ő lehet az utód.

Kelecsényi Ernő győri elnök a kisalfold.hu-nak így nyilatkozott: „Mindennapos az ilyen időszakban, hogy megindulnak a szóbeszédek, ami azért sem meglepő, mert köztudott, a koncepciónk az, hogy mielőbb szeretnénk lezárni a függőben lévő dolgokat. Szeretnénk, hogy semmi ne terelje el a játékosok figyelmét, így a jövő évi keret véglegesítése is fontos. Annyit ígérhetek, ahogyan eddig, úgy ezután is, amint bejelentenivalónk van, ennek időpontja minden fél számára minden szempontból alkalmas, azt megtesszük.” 

Azt ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy Ambos Martín lenne a női válogatott kapitánya. A spanyol szakvezető ugyanis kitölti a jövő nyáron lejáró szerződését.

A kapitányi posztra a lap szerint Jakob Vestergaard, Zdravko Zovko és Németh András is jelölt.