Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Kínai figurán ment el a Veszprém-győzelem

2014.02.09. 20:55
Veretlen maradt a Veszprém, de már nem 100 százalékos, miután a hazai 30-29-es siker után idegenben 25-25-ös döntetlent játszott a Rhein-Neckar Löwennel a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A mérkőzést a németek kezdték jobban, 4-2-re és 5-3-ra is vezettek, Ilicset azonban nem tudták tartani. A hatalmas szerb három góljával lett egyenlő 5-5-nél, majd 9-6-ra is el tudott lépni a Veszprém, bár a félidő végére feljött a Löwen és volt 12-12 is. A szünetben újra a magyar csapat vezetett (13-12).

A második félidőben Ilics továbbra is meghatározó volt, mellette Sulicnak is sokat köszönhetett az MKB, ketten 16 gólt dobtak a 25-ből, de védekezésben néha megingott a Veszprém. Így lett villámgyorsan 19-19, utána pedig hiába volt párszor is 2 gól is a különbség, egyáltalán nem volt meggyőző a játék. Ráadásul Gensheimert nem tudták megfogni a veszprémiek, a 27 éves balszélső 10 gólig jutott.

Meglehetett volna a győzelem a Veszprémnek, ha egy perccel a vége előtt, egygólos előnynél nem kínaival akarják eldönteni a mérkőzést. Iváncsik Gergő kezéből azonban kicsúszott a labda, a túloldalon pedig Groetzki kiegyenlített 25-25-re, és a vége is ez lett.

A döntetlen nem tragédia, mindössze egyetlen dolog múlott rajta - papíron így még nem csoportelső a Veszprém, hiszen két meccsel a csoportkör vége előtt 3 ponttal előzi a Löwent, és elég egyetlen győzelem ahhoz, hogy a csoport élén maradjon.

Eredmények

Szanktpetyerburg (orosz)-Celje (orosz) 29-29 (16-13)
Croatia Zagreb (horvát)-Zaporizzsja (ukrán) 33-27 (16-16)
    Az állás: 1. Veszprém 15 pont, 2. RN Löwen 12, 3. Celje 7 (214-210), 4. Zaporizzsja 7 (224-244), 5. Zagreb 6, 6. Szanktpetyerburg 1
    A csoportból az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.