Jolán
-1 °C
7 °C

Belefért a BL-kudarc, de a 4 gól kicsit sok

2014.02.22. 17:44

Az MKB-MVM Veszprém az utolsó kézilabda Bajnokok Ligája-csoportmeccsét az ukrán Zaporizzsja ellen játszotta, Harkivben. A sorozatot kiíró EHF veszélytelennek ítélte az utazást, és a kelet-ukrajnai városban nyugalom is van, ezért zavartalanul készülhetett a magyar bajnok az utolsó, már tét nélküli meccsére. Itthon gólrekordot ért el a Veszprém, 44-27-re verte riválisát.

Ortega edző úgy gondolta, felesleges lenne fárasztani legjobbjait, ezért lényegében a második sorral kezdte a meccset, hiszen őket is játékba kellene hozni, hiszen márciusban már kezdődik az egyenes kieséses szakasz, míg április végén már a négyes döntőért kell küzdeni.

Nagy László megsérült két hete, nem volt a csapatban. Terzic irányított, Dzsamali volt az egyik, Mocsai Tamás a másik átlövő. Beállóban Vilovski kapott lehetőséget, Gulyás és Iváncsik Gergő volt a két szélső. Fazekas Nándor védett.

Dzsamali átlövése, majd Iváncsik Gergő befutása után a magyarok vezettek, de innen hármat lőttek a hazaiak. Ilic pontos hetesével lett 3-3, innen pedig átvették a játék irányítását az ukránok, többnyire két vagy három góllal vezettek.

13-10 után jött el a holtpont a hazai csapatnál, így a félidő hajrájában a Veszprém Ilic hetesével, Gulyás szélsőgóljával valamint a beállós Sulic találatával egyenlített.

A vezetés visszavétele ugyanakkor nem sikerült a szünet előtt. A fordulás után igen, 16-14-re vezettek a mieink, a 46. percben egyenlítettek az ukránok. (20-20)

Arra nem lehetett számítani, hogy onnantól mindössze két magyar gól lesz, és hogy a folytatásban már leginkább csak az lesz a kérdés, mennyivel nyer a Zaporizzsja.

Aflitulin és Onufrijenko illetve Perez vezérletével egyre nőtt a hazaiak előnye, a magyar oldalon ebből a tartalékos csapatból nem akadt senki, aki tartást tudott volna adni, így elkerülhetetlen volt a vereség, ami a legjobbkor jött, hiszen nem számított. A 26-22-es arány azonban nem a legszebb, és a támadójáték tanácstalansága szembetűnő volt.

A Veszprém a keddi sorsoláson a csoportok negyedik helyezettjei közül kap ellenfelet. A lengyel Orlen Plock eddig az egyedüli a kalapban, jöhet még hozzá a dán Aalborg vagy a szlovén Velenje. A PSG vagy a két szkopjei a Metalurg vagy a Vardar közül is kerül egy a kalapba.

Croatia Zagreb (horvát)-Szanktpetyerburg (orosz) 26-24 (15-14)
    Csütörtökön játszották:
Rhein-Neckar Löwen (német) - Celje (szlovén) 35-25 (19-12)
A csoport végeredménye: 1. MKB-MVM Veszprém 17 pont, 2. Rhein-Neckar Löwen 16, 3. Celje 9, 4. Zaporizzsja 9, 5. Croatia Zagreb 8, 6. Szanktpetyerburg 1